3 hétig tartott fogva egy lovászt a Kincsem Parkban a kitűnő rendőrségi kapcsolataival kérkedő Lakatos Csaba

3 hétig tartott fogva egy lovászt a Kincsem Parkban a kitűnő rendőrségi kapcsolataival kérkedő Lakatos Csaba

3 hétig tartott fogva egy lovászt a Kincsem Parkban a kitűnő rendőrségi kapcsolataival kérkedő Lakatos Csaba

A kétes hírű idomár-hajtó, Lakatos Csaba – barátja segítségével – mintegy 3 hétig tartott fogva egy lovászt a Kincsem Parkban, 1996-ban. A férfit lelkileg és fizikailag terrorizálták, rendszeresen bántalmazták – tudta meg a Privatkopo.hu.

Hírdetés

A „Jaki” becenévre hallgató lovász hónapok óta nem kapott fizetést, ezért el akarta hagyni Lakatos Csaba (fotónkon) istállóját, vidéken talált számára megfelelő munkahelyet.

Amikor Lakatos érezte, hogy fenyegetésekkel már nem tudja sakkban tartani a férfit, rendszeresen bántalmazta és a nap végén bezárta az istálló végében található kis szobába. A bűncselekmények elkövetésében segítségére volt barátja, B. K.

A terror mintegy 3 hét elteltével ért véget, amikor egy, a lóversenypályán dolgozó férfi megunta Lakatos kegyetlenségeit, és egyik éjszaka – az istálló kisméretű ablakán keresztül – megszöktette fogságából a csontsoványra fogyott lovászt.

„Ezt a történetet mindenki ismeri a pályán, de senki nem mert a hatóságokhoz fordulni, mert rettegnek Lakatostól, aki nem riad vissza a fizikai erőszak alkalmazásától és azzal kérkedik, hogy ellene hiába tesznek büntetőfeljelentést, úgysem fog történni semmi, mivel kitűnő rendőrségi kapcsolatokkal rendelkezik és elsimítják a dolgait” – magyarázta a bűnügyi portálnak egy, a neve elhallgatását kérő forrás.

A börtönt többször megjárt Lakatos az 1990-es években Prisztás Józseffel és Seres Zoltánnal ápolt baráti kapcsolatot, mindkét „vállalkozó” versenylovait edzette és hajtotta. Prisztást 1996 novemberében, Serest 1999 áprilisában gyilkolták meg.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »