3+1 megállapítás a Heineken vereségéről – Na, ugye!

nyert-az-igazi-csiki-sor-a-heineken-ellen-europaban_0.jpgMegállapodott a Csíki Sör és a Heineken. A sörpuccsnál is fontosabb azonban, hogy az eset világosan kimutatta a magyar politikai élet törésvonalait.

 A magyarországi baloldal mindig a multik oldalára áll 

Sajnos most nem tudtunk meglepődni, érvényesült a papírforma. A baloldal megint megmutatta, hogy mindig a multik oldalára áll. Az ügy igazából mellékes. Ha egy külföldi multi és egy életben maradásért küzdő magyar cég a két fél, borítékolható, hogy a magyarországi baloldal melyiknek drukkol. Persze, hogy a multinak. „Merjünk kicsik lenni”, ugyebár.

 A baloldal sosem áll a magyarok oldalára 

Itt lett volna ugyanakkor a lehetőség, hogy a magyarországi baloldal feledtesse a december 5-ei kettősállampolgárságról szóló népszavazást. Végre egyszer a magyar érdeket képviselje, még akkor is, hogy ha ezt az ország jelenlegi határain kívül kell megtennie. Ehhez képest hogy érvelt: egy romániai vitához nekünk semmi közünk. Nincs itt semmi látnivaló. Papírforma.kepkivagas.JPG

Hírdetés

 A vörös csillag semmilyen körülmények között sem igazolható 

Persze el lehet vitatkozni azon, hogy a magyar kormány mennyire a vöröscsillagos termékeket akarta szabályozni és mennyire volt ez csak bunkósbot a Heinekennel szemben. Igazából tök mindegy. Ott kapták el őket, ahol tudták. És mindez teljesen legitimálható, ha a magyar érdek és egy magyar vállalkozás védelme a tét. Remélem a Csiki Sörrel való vita után is levakarja magáról a Heineken a munkásmozgalmi jelképet. Mert az a jelkép, amelynek árnyékában milliókat küldtek teljesen értelmetlenül halálra, az semmilyen körülmények sem igazolható.

  A Heineken a műmájer hülyegyerekek söre 

Szerintem egyébként a Heinekennek egyedül a marketingje jó. A sör maga nem sokban különbözik a Sárkánysör minőségétől. Az különösen visszataszító benne, hogy a budapesti sznobok jelképének számít. Mindig is onnan lehetett megismerni az igazán visszataszító hülyegyerekeket, hogy tövig benyalták a marketinget és vették az ócska holland munkássört, csak mert a reklámja, meg az üvege csiriviribb volt, mint bármelyik magyaré.

Becsicskult a Heineken! Hajrá Csíki Sör! Na, ugye!

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »