49 évesen profi tenisztornán indul Paolo Maldini, az olasz futball ikonja

Mint arról az olasz tenisz oldalára hivatkozva beszámol az Nso.hu: Paolo Maldini szabadkártyát kapott a június 26-án kezdődő Aspria Tennis Cup Trofeo BCS elnevezésű rangos milánói tenisztornára. A 49. születésnapját június 26-án ünneplő, egykori világklasszis balhátvéd a 45 éves Stefano Landonio oldalán párosban indul. Landonio profi teniszezőként a legjobb 1000 tagja volt a világranglistán. 

Maldini az olasz labdarúgás és a Milánó ikonja volt, egyben a klubhűség mintaképe,

hiszen egész életében csak két csapat mezében játszott, a Milanéban és az olasz válogatottéban. Klubszinten sokszor feljutott a csúcsra, nemzeti színekben pedig a közelébe.

Már az 1988-ban Eb-bronzot nyerő olasz együttesnek is tagja volt, 1990-ben vb-bronzot, 1994-ben vb-ezüstöt, 2000-ben Eb-ezüstöt nyert. A 126-szoros válogatott, ötszörös BEK- és BL-győztes az AC Milannal, amelyben a klub fénykorában játszott. Nyolc évvel futballpályafutása lezárta után próbálja ki magát újabb sportágban. A páros egy előselejtezős tornát megnyerve jutott ehhez a szenzációs lehetőséghez.

– Ez volt az első igazi versenyünk, bár előtte néhány jótékonysági eseményen már felléptünk Paolóval – mondta Stefano Landonio az Il Tennis Italianónak. – Tisztában voltunk vele, hogy tudunk jól játszani. Paolo mindössze öt-hat éve kezdett el teniszezni, nehéz megmondani, mire vitte volna profiként ebben a sportágban. Technikailag vannak problémái, de

hihetetlenek a mentális és a fizikai képességei.

A tornán a neves teniszezők közül ott lesz Marcel Granollers, Thiago Monteiro, Marco Cecchinato, Tommy Robredo és a tavaly Davis-kupa-győztes argentin válogatottból Federico Delbonis, illetve Guido Pella.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »