5 jel, ami arra utal, hogy az LMP elvesztette függetlenségét

5 jel, ami arra utal, hogy az LMP elvesztette függetlenségét

Egyre több jel mutat arra, hogy az LMP feladja függetlenségét, és szépen belesimul a baloldali konglomerátumba. Ezek közül összeszedtük a legfeltűnőbbeket.

1. Schiffer András távozása 

Arról, hogy valami megváltozott az LMP-ben, Schiffer András távozása árulkodik a legjobban. Az alapító elnök hátralépése összefüggésben lehet azzal, hogy azok az erők erősödhettek meg a pártban, melyek a baloldali összefogás szükségességét tartják követendőnek. Erről árulkodik, hogy Schiffert parlamenti helyét és társelnöki székét is Hadházy Ákos kapta.

 2. Hadházy Ákos és Juhász Péter közösen küzd a korrupció ellen 

A Fideszből távozott Hadházy gyakorlatilag három év leforgása alatt átvette az LMP irányítását. Sokatmondó, hogy a 2014-es önkormányzati választások során, amikor Szekszárd polgármesteri címéért indult, a baloldal nem indított vele szemben jelöltet. Ezzel egyedülálló tettet hajtott végre, mivel az LMP-vel szemben mindenhol indult baloldali közös jelölt. Hadházy mostanában Juhász Péterrel, az Együtt alelnökével gründolt közös alapítványt.

 3. Az LMP együtt tüntet a Népszabadságért az Együttel és a Párbeszéddel 

Hírdetés

Persze nemcsak ebben az egy alapítványban működik együtt Hadházy és Juhász. Az Együtt és az LMP közösen fog tüntetni október 23-án. Egyre inkább úgy tűnik, hogy két baloldali blokk jön létre 2018-ra: egy MSZP-DK formáció és egy Együtt-Párbeszéd-Moma-LMP négyes.

 4. Sallai Róbert Benedek amnesztiát adna Simicskának 

Az irányváltást mutatja, hogy az LMP képviselője, Sallai R. Benedek folyamatosan aggódik Simicska földjei és plakáthelyei miatt. Nem hogy aggódik, egy interjúban egészen odáig ment, hogy vádalkuval amnesztiát adna az oligarchának. Azért ez Schiffer András regnálása alatt elképzelhetetlen lett volna.

 5. Az LMP már nem támadja a baloldalt 

Egyre inkább felsejlik, hogy az LMP és az MSZP között kooperáció van. Mind a két párt ugyanolyan ügyekben nyomul. Holott egy ellenzéki pártnak az lenne az érdeke, hogy kitűnjön a többi közül. Ehhez képest az LMP szépen simul bele a baloldali ellenzékbe. Schiffer András távozásával teljesen elhaltak azok a hangok, melyek a baloldalt és a jobboldalt ugyanolyan erővel, középről támadták.

Kicsit szomorúak lehetünk, mert az LMP azért többre volt hivatott annál, mint ahová most tart. Az egykori mozgalmi alakzat minden esetlenségével együtt egy üde színfoltja volt a magyar politikai életnek. Most pedig úgy néz ki, hogy csak egy újabb baloldali párt lesz, mely szépen süllyed bele a baloldal mocsarába. Kár érte.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »