A BBC (!) dokumentálta az USA és az Iszlám Állam összejátszását

A BBC (!) dokumentálta az USA és az Iszlám Állam összejátszását

A vezető osztrák lap, a Die Presse az amerikai elnök 11 napos ázsiai útjának mérlegét e címmel írt vezércikkében <![CDATA[]]>vonja<![CDATA[]]> meg: „Trump Ázsiában – miként tekernek ujjaik köré egy egomániást”. A cikk így zárul: „Trump hazatérése után, mint szokása, öndicséretekkel halmozta el önmagát és példátlan sikerével kérkedett”. Csakhogy a térségben egészen másként látják ugyanezt. Noha az ottani országok Kínában nem bíznak, világosan látják, hogy Kína egyre erősebb, befolyásosabb és hangadóbb lesz a világ eseményeiben és hogy egy elismerésért esedező egomán amerikai elnököt miként tudnak ujjuk köré csavarni.

A vezető amerikai lap, a New York Times felháborodottan <![CDATA[]]>számol<![CDATA[]]> be Donald Trump ázsiai útja utolsó állomásán, a Fülöp-szigeteken tegnap történtekről, ahol az amerikai elnök dicsérte, milyen remek kapcsolatban áll az őt vendégül látó Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki autokrata elnökkel, akivel gyakorlatilag nem is beszélt az emberi jogokról egy olyan országban, ahol a kábítószerek elleni kampányban ítélet nélkül ölik meg a kábítószerkereskedelemmel gyanúsítottakat. Írja az a lap, mely korábban Trump szaúd-arábiai útja során egyetlen szóval nem kérte számon az emberi jogok emlegetését az ottani vendéglátóival kardtáncra perdült amerikai elnöktől.

Szinte <![CDATA[]]>sajtótörténet<![CDATA[]]> az amerikai The Atlantic magazin a szaúdi-iráni regionális viszályban Iránt tárgyilagosan kezelő cikke, amely mélyen elítéli, hogy a szaúdi rezsim a szaúdi fővárosban, Rijadban kényszerítette Szaad Hariri libanoni miniszterelnököt posztjáról történő lemondására, most pedig nem engedi haza. A cikk szerint Szaúd-Arábia Iránnal és Irán libanoni szövetségesével, a Hezbollah párttal való halálos, átgondolatlan harcában Libanon létét teheti kockára, miközben Jement ugyanezen Irán elleni harc jegyében szétbombázza. Miközben az Egyesült Államok és Izrael Szaúd-Arábiát támogatja. Csakhogy  a sivatagi monarchia terve működésképtelen, mert Irán olyannyira megerősödött katonailag és a Hezbollah katonailag is tökéletesen felkészült az ellenállásra. Szaúd-Arábia készen áll arra, hogy az utolsó libanoniig harcoljon Iránnal, de mindez csak a Hezbollah és Irán pozícióját és legitimitását fogja megerősíteni.

Nyugodtan sajtótörténetnek nevezhető az is, hogy a brit BBC világszolgálata „Rakka mocskos titka” címmel helyszíni <![CDATA[]]>tudósításban<![CDATA[]]> leplezett le egy olyan titkos megállapodást, amely révén az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által vezetett koalíció lehetővé tette, hogy az általuk ostromlott szíriai Rakka városából háborítatlanul távozzon az azt korábban a kezében tartó Iszlám Állam 250 terroristája és 3500 családtagja. Valakik még több ezer dollárt is fizettek az őket költöztető sofőröknek.

/Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor/

Levél Kertész Róbertnek, az MTI londoni tudósítójának:

Hírdetés

Kedves Kolléga Úr, érdemes a BBC-t akkor is bekapcsolni, amikor nem olyanokról tudósít, mint az, amiről ma Londonból jelentik. Ugyanis a bor a mamaligához (puliszkához) hasonlóan nem robban,szemben az Európára az USA és Nagy-Britannia által ráeresztett Iszlám Állam terroristáinak eszközeivel.

Ironikusan persze mondhatnám, hogy további rossz munkát kívánok, amelyet hatalmas sikerrel végeznek közpénzen, hiszen ismerik a hazai sajtót: Önök tematizálnak, azok meg hűen követik. Egyébként az alábbi hírükben külön szeretem a “georgiait” a “grúz” helyett. Beérett a neokon Szaakasvili névváltoztatási követelésének hazai vetése.

London, 2017. november 14., kedd (MTI) – Két georgiai ásatási helyen nyolcezer éves agyagedények cserepein találtak kanadai tudósok olyan vegyületeket, amelyeket a borkészítés legrégibb nyomainak tartanak – számolt be róla a BBC.

<![CDATA[]]>www.lovasistvan.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »