A Botka-Vona tévé vita

A Botka-Vona tévé vita

Ebben a versenyben a második hely bukta, a harmadik politikai halál.

Amikor értesültem erről a jeles eseményről, a közelgő Botka-Vona televíziós vitáról, az volt az első gondolatom, hogy a Habony-média újabb nemtelen támadásáról van szó a magyar politikai élet feltörekvő két csillaga ellen. De kiderült, nem. A hazai (állítólag megszűnt) sajtószabadság egyik utolsó zászlóshajója, az RTL Klub ad otthont a rendkívüli izgalmakat ígérő összecsapásnak.

Habár itt mindannyian egy dedikált képre hajtunk Habony Árpádtól, de azért a zsenialitásnak is van egy határa, ugyanis ilyet élő ember tuti nem bírna kitalálni. A politikai kommunikáció ugyanis egy szakma és vannak szabályai.

Tehát az külön benne van a politikai kommunikáció tankönyvekben, hogy csak komoly emberrel üljünk le vitázni a nagy nyilvánosság előtt. Ebben az esetben ez a feltétel, attól tartok, egyik résztvevőnél sem teljesül.

Nyilván kínjában ment bele mindkét lejtmenetben lévő miniszterelnök-jelölt, hogy Szél Bernadett beizzításától megriadva, valahogy, bármilyen módon, talán pozitívan, kerüljön bele a hírekbe.

Jelen állás szerint ugyanis, mind a Jobbik, mind az MSZP joggal gondolkozik el azon, hogy a kampány igazi felpörgése előtt, tulajdonképpen a legutolsó pillanatban, még miniszterelnök-jelöltet cserél. Botkát már kinyírták. Annyira meggyengítették és nevetségessé tették, hogy minden ellenfele tudja, igazából nem állhat ellen már a nyomulásoknak. Gyurcsány újra diadalmasan visszatér, ami az álmoskönyvek szerint tuti bukás, hiszen vele sem nyerni, sem csoda esetén kormányozni nem lehet.

Az LMP bizonyosan külön indul, nem teheti meg sem az öt százalék körüli félelmek, sem az erőfelmutatási kényszer miatt, hogy nem indít jelöltet olyan kerületekben, ahol a DK-MSZP (a sorrend nem véletlen) jelöltnek esetleg nyerési esélyei lennének. A liberális aprósaláta-pártok számára sem vállalható Gyurcsány (elemi politikai érzék megléte esetén), érdemes megfontolniuk egy MOMO-MOMA-Együtt-Párbeszéd-Kétfarkú-Liberális-Bárki összefogást, aminek összejöhet az öt százalék, ha a szocik ilyen hatékonyan politizálnak tovább a kampányban.

De térjünk vissza két hősünkhöz!

Hírdetés

Mindkét jelölt valódi politikai helyzete jelentősen eltér attól, amit magáról gondol. Botka nem a szocik vezérürüje, hanem átmeneti megoldás. Vonát pedig már csak Lajos bá tartja a felszínen, a Jobbik lelkében már a csalódás az úr, még egy-két jól időzített hazaárulás és drámaivá válhat a tagság és a szavazók eláramlása.

És legfőképpen, egymásnak mindketten erkölcsileg vállalhatatlanok. Vona, ha leül Botkával Gyurcsánnyal is kénytelen lesz, vagy legalábbis egy kézfogásra került tőle, Botka pedig 30 év nácizását teszi zárójelbe ezzel a lépéssel.

Ha megegyeznek előre és egy se hús-se hal smúzolás sül ki belőle, mindketten vesztesek lesznek, hiszen még azt a hülyét sem tudták lenyomni. Ha egymásra mennek, a vesztes biztos politikai hulla, hiszen egy lúzer verte le. A győzelemnek pedig nincs sportértéke, hiszen azért meccselnek, hogy ki lesz a kihívója az éppen most építgetni kezdett Széll Bernadettnek, aki esetleg a remények szerint 8-10 százalékig repítheti az LMP-t.

Arra nem is akarok gondolni, hogy ez az esemény egy liberális-szélsőjobb összeborulás nyitórendezvénye, amely majd valamilyen nyilvánvaló választási együttműködésben csúcsosodik ki a végén. Na, nem azért mert a liberálisok vagy Vona erkölcseibe ez ne férne bele. Hanem azért, mert az könnyen mindkét politikai erő látványos pusztulásához vezethetne és a fene akar egy 80 %-os Fideszt. Elég nekem a hetven is.

És a rettegésről nem is beszéltem, hogy nekem ezt a szart meg kellene majd néznem. Azért írok róla előre, hogy ne kelljen, már a Demcsák-Szanyi izét sem bírtam megnézni.

Egy szélsőjobboldali párt szétesése, ami felé tart a Jobbik, nem meglepetés. De az, hogy az MSZP sokat megélt maradék tagsága és vezetése egyetlen jó döntést sem tud már hozni, mindenből rosszul jön ki és egyedül a saját miniszterelnök-jelöltjének megalázásában sikeres maradéktalanul, az egészen szívet melengető. És emlékezzünk, a Morvai-Baló házasság sem volt sikeres.

]]>www.tutiblog.com]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »