A burka viselése ugyan még nem kötelező, de női zónát már alakítanak ki a berlini szilveszteri mulatságon

Mint emlékezetes, 2015 szilveszterén Kölnben tömegesen erőszakolt és rabolt ki nőket az arab vagy az észak-afrikai térségből származó csürhe. Az ügy akkor komoly belpolitikai botrányt kavart Németországban. Egy évvel később, a szilveszteri karnevál előtt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a városban (ennek ellenére ismét volt több molesztálás a tömegben).

Az idei berlini szilveszterre természetesen százezreket várnak. A biztonsági szabályozás szerint nagy táskákkal nem lehet a Brandenburgi kapu közelébe menni, ahogy az alkoholos italokat és a hátizsákokat is elkobozzák, írja a BBC.

Azok a nők, akik úgy érzik, hogy zaklatták őket, a német Vöröskereszttől kérhetnek segítséget, mely egy különleges zónát alakít ki az Ebertstrassén.

A rendőrség azt a tanácsot adta a mulatságon részt vevő nőknek, hogy csak egy kis táskát vigyenek magukkal, értékeiket hagyják otthon, és kérjenek azonnal segítséget, ha veszélyben érzik magukat.

A kölni utcai mulatság szervezői ugyancsak létrehoznak egy biztonsági pontot, ahol szociális munkások és pszichológusok teljesítenek majd szolgálatot.

A női zóna létrehozását kritizálók szerint mindez nem szab gátat a szexuális erőszak elkövetőinek, míg megint mások szerint az ötlet diszkriminatív, de úgy tűnik, senki sem meri kimondani, hogy a valódi problémát a Merkel-vendégek jelenléte okozza.

(HVG – BBC nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »