A CEU-ügy, mint vallási kérdés

A CEU-ügy, mint vallási kérdés

20150717compigne-apacak2.jpg

Történelmi tanulmányainkból talán mindenkinek fölrémlik még Maximilien de Robespierrenek, a jakobinus diktatúra vezéralakjának képe. Talán az is dereng még, hogy a virtigli tömeggyilkos – szó szerint és átvitt értelemben is – lefejezte a francia katolicizmust. Persze ez igazán csak azért kellett, hogy ő lépjen a helyére. Hatalmának csúcsán bevezette a Legfőbb Lény kultuszát, főpapnak pedig szerénytelenül magát választotta.

Robespierre a Legfőbb Lény 1794. június 8-i ünnepén előadott beszédében ezt mondta: (A Legfőbb Lény…) „azért teremtette az embereket, hogy segítsék és szeressék egymást, és az erény útján elérjék a boldogságot.” Persze a boldogság azért nem ment magától, kellett hozzá az a 35-40 ezer ártatlanul kivégzett ember, akik a jakobinusok és Robespierre lelkén száradnak.

Rod Dreher, neves amerikai író, a The American Conservative szerkesztője fogalmazta meg nemrég megjelent írásában (magyarul itt), hogy az amerikai egyetemeken egyre nagyobb probléma az, hogy egy hangos kisebbség nem enged teret azoknak, akik nem a csőliberális elvek mentén gondolkodnak. Rod Dreher ezt a jelenséget vallási konfliktusnak gondolja. Az egyetemeken jelenlévő új jakobinusok, új vallási alapú rendet hoznának létre.

Hírdetés

A liberális és a konzervatív gondolkodás közötti egyik legnagyobb különbség a tudáshoz való hozzáállásban van. A liberálisok hisznek a tudásban, a konzervatívok használják a tudást. A liberálisoknak cél a tudás, a konzervatívoknak eszköz.

A liberálisok döntő részben ateisták. De ne feledjük az istentagadók is hisznek. Ha másban nem hát az istentagadásban. A hitetlenség is egy hitrendszer, melyhez legtöbbször valamilyen istenpótló szert alkalmaznak. A liberálisok leginkább az oktatásban és a tudományban, mint „Legfőbb Lényben” hisznek. Éppen ezért csöppet sem meglepő, hogy a magát felvilágosult és haladónak mondó, új jakobinus értelmiség a felsőoktatási törvény módosításában hitük alapjának megtámadását látja. És innentől kezdve számukra nincs erkölcsi kétely annak megvédésének eszközeiben.

Ezért nem meglepő az eszeveszett hisztéria, ezért nem meglepő, hogy több balos politikus és aktivista akár véres forradalom útján akarná eltávolítani a legitim hatalmat, ezért nem meglepő a 24.hu újságíróinak esete, akik már jobboldaliakat vizionáltak lámpavason.

A jó öreg Klió megint csak kacsint egyet: itt az új vallásháborúk kora.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »