A csornai Charles Bronson nem kegyelmez

A csornai Charles Bronson nem kegyelmez

Az idén az első fél évben 231 kegyelmi kérvényből csak egyet fogadott el az államfő – írja az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Áder János tavaly 816 kérvényből 24 esetében adott kegyelmet, 2014-ben 753 kérvényből 4, 2013-ban pedig 988-ból 12 volt eredményes.

Hírdetés

A legtöbbször Mádl Ferenc kegyelmezett: 2003-ban 36, 2004-ben pedig 41 esetben.

Az államfőnek kegyelmi ügyekben nem kell indokolnia döntését, az igazságügyi miniszter vagy a legfőbb ügyész felterjesztésére jár el, és kegyelmi jogkörét igazságügy-miniszteri ellenjegyzéssel gyakorolja.

A köztársasági elnök elengedheti a börtönbüntetést, pénzbüntetést, közérdekű munkát, foglalkozástól, járművezetéstől vagy akár sportrendezvény látogatásától való eltiltást, ugyanakkor a kényszergyógykezelésre vagy a vagyonelkobzásra neki sincs befolyása.

(MN)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »