A DK lelke szavakban manifesztálódik: „Szakadna szét a vigyorgó fejed!”

A DK lelke szavakban manifesztálódik: „Szakadna szét a vigyorgó fejed!”

Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíció elnöke és a balliberális pártok helyi polgármester-jelöltje elsők között lájkolta azt a versikét, amelyben Borbély Lénárd csepeli polgármester testi-lelki megsemmisítéséről írt egyik támogatója – értesült a Csepel.info.

A csepeli DK elnöke azért fakadt ki, mert az Erzsébet naphoz közel eső hétvégéken minden évben ingyenes krumpliosztást tart a csepeli önkormányzat, amit idén almaosztással is bővítettek. Ilyen alkalmak 2010 előtt, amikor Horváth MSZP-s alpolgármester volt, nem fordultak elő. Az MSZP-s önkormányzat a Gyurcsány-kormány idején „nincs ingyen ebéd” címen többször csökkentette a szociális juttatásokat, és nem tették lehetővé még a gyerekek ingyenes étkeztetését sem. Az akkori szociális érzéketlenséget mutatja az is, hogy 2010 előtt a kerületben a kivágott fák elszállításáért pluszpénzt fizetett az önkormányzat, míg ma rászorulók kapják azt meg ingyen tűzifaként.

Íme, a versike:

…és a kedvelése, amit Horváth fél nappal később a verssel együtt törölt:

Ezek után nem csoda, hogy a minden évben megrendezett ételosztás olajként hat a tűzre, és most is éktelen haragot váltott ki a DK-s pártvezérből. Horváth szerint ez csak választási kampányfogás, és arra szolgál, hogy megalázza az embereket. Ide írta egyik támogatója a verset, ami Borbély Lénárd csepeli polgármester testi-lelki megalázásáról és fizikai megsemmisítéséről szól az ingyenes krumpliért és almáért cserében:

„Reqviem Borbély Lénárdhoz
Szakadna szét a vigyorgó fejed,
tudd már rég börtönben volna a helyed,
Isten adja meg, hogy Te is rászoruljál,
hogy falat kenyérért ily hosszú sorban álljál!”

Horváth Gyula ezek után elsők között lájkolta a versikét, amit csak akkor törölt ki a Facebook oldaláról, amikor már látta, hogy botrány lesz belőle.

Hírdetés

Igazi karácsonyi „jókívánság”

Múlt hétvégén 24 tonna krumplit és almát osztottunk szét a csepeli családoknak. Úgy láttam, mindenki örült neki – írta a Facebook oldalán Borbély Lénárd polgármester a Csepel.info cikkét idézve.

Azon akadt ki a pártelnök, hogy ingyen kaptak a csepeliek krumplit és almát

Ennek kapcsán a DK csepeli szimpatizánsai írtak hozzám egy „kedves” kis verset. Igazi karácsonyi „jókívánság”…

– reagált a versikére és az azt kedvelő Horváth Gyulára a polgármester.

csepel.info

 

The post A DK lelke szavakban manifesztálódik: „Szakadna szét a vigyorgó fejed!” appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »