A DK szerint választást csalt 2010-ben a Fidesz és az új alaptörvény is érvénytelen

A DK szerint választást csalt 2010-ben a Fidesz és az új alaptörvény is érvénytelen

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint 2010-ben választási csalást követett el a Fidesz.

Oláh Lajos DK-s politikus, független országgyűlési képviselő  csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, példátlan botrány tört ki: “alapos a gyanú arra, hogy egy párt választási csalással győzött”. Ez most először fordul elő a rendszerváltás óta – tette hozzá.

Szavai szerint nemcsak adócsalás, hanem választási csalás is az, hogy “a Fidesz úgy tett ki óriásplakátot, hogy egyáltalán nem fizetett” ezért, így az akkor hatályos szabályok szerint is “köztörvényes bűncselekmény valószínűsíthető”.

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek, hogy bemutassa a teljesítést, a fizetést igazoló számlákat, az átutalási bizonylatokat – jelentette ki, hozzátéve, ellenkező esetben egyértelműnek tekintik, hogy a 2010 után született döntések, köztük az új alaptörvény érvénytelen, jogilag megkérdőjelezhető.

Az ellenzéki politikus szerint “a történetnek nemcsak jogi következményei kell, hogy legyenek, hanem politikaiak is”, amiről “a demokratikus ellenzéki pártoknak érdemes egyeztetést kezdeményezniük”.

MTI

 

The post A DK szerint választást csalt 2010-ben a Fidesz és az új alaptörvény is érvénytelen appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »