A doni katasztrófára emlékeztek Szőgyénben

SZŐGYÉN. A doni áttörés 75. évfordulóján a II. világháború hőseire emlékeztek a Párkányhoz közeli Szőgyén községben. A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indította meg támadását a Don-kanyarban, melynek következtében a 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.

A haza szolgálatában elhunyt katonák helytállásáról, példamutató küzdelméről emlékezett meg Farkas Zsolt szőgyéni esperes-plébános is. „Ha nem is fegyverropogások közepette, de nekünk is ki kell tartanunk és haladnunk kell azon az úton, amit az Úr Jézus kijelölt számunkra. Magyarként és keresztényként megmaradni itt, megőrizni értékeinket, hogy egyszer majd számot tudjunk adni mindarról, amit a Jóisten nekünk biztosított, amikor magához szólít bennünket, hogy bennünket is hősként tiszteljenek, mert jó példát tudtunk mutatni, tudtunk áldozatot hozni és ki tudtunk tartani” – fogalmazott Farkas Zsolt.

A Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás idén második alkalommal rendezte meg azt a megemlékezést és virrasztást, amelyen az egykori Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozó települések hős katonáira emlékeztek. A társulás tagja, Bréda Tivadar hadisírkutató 31 település hősi halottainak nevét gyűjtötte össze. A jeltelen sírokban nyugvó katonák neveit – településekre lebontva – egy hatalmas vásznon olvashatták az emlékezők. A kegyeleti megemlékezésen és virrasztáson az Oroszkai Hadtörténeti Múzeum katonai hagyományőrzői álltak díszőrséget.

A szőgyéni megemlékezésen jelen voltak az MKP Nyitra megyei képviselői: Bolya Szabolcs, Farkas Iván és Szigeti László, valamint a térség több településének polgármestere, a Csemadok és más kulturális és civil szervezetek képviselői.

A megemlékezésen a község polgármestere, Vígh Gábor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Ravasz István alezredes, hadtörténész tartott történelmi visszaemlékezést, amelyben kiemelte: a honvédek a dermesztő hidegben napokig küzdöttek, s több hétig tartott utóvédharcuk is.

„Noha hiányoztak az eredményes védelem feltételei, harcoltak a rendelkezésre álló kevés fegyverzettel, felszereléssel, amíg az egyáltalán lehetséges volt. Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar katonák tartottak ki a legtovább a Don-partján, tovább, mint a németek, s jóval tovább mint az olaszok” – mutatott rá Ravasz István alezredes.

A magyar csapatok óriási veszteségeket szenvedtek, s a fagyos pokolból csak kevesen tértek haza. Fábián Ferenc egyedüli szőgyéniként tért vissza szülőfalujába a Don-kanyarból. Bokor Klára Elrabolt évek című könyvében az ő visszaemlékezéseit is papírra vetette.

„Mondta, hogy nem is az az egy nap volt a borzasztó, amikor a Don-kanyarnál megindult a támadás. Előtte egy évig éltek futóárokban, ugyanabban a ruhában, cipőben, abszolút nem mosakodtak, nem tisztálkodtak, véresre vakarták magukat, ez volt a legborzasztóbb. A bácsinak az volt a szerencséje, hogy ő egy előretolt állásban teljesített szolgálatot, de pontosan egy héttel azelőtt, hogy megindult az orosz offenzíva, hátrarendelték őt a tisztjével, hogy sajátítsák el egy új agyúnak a kezelését. Így ő kikeült az első vonalból. Aztán már csak menekültek” – fejtette ki Bokor Klára újságíró.

A szintén szőgyéni Zeman Antal kevésbé volt szerencsés. Parancs teljesítése közben érte végzetes támadás. „Vitte a lovas kocsin a lőszert, mondták neki, hogy Antal, ne vidd! Ne vidd, mert nagyon nagy ütközet van! Nekem muszáj vinni, azt mondja, mert muszáj! Többet nem találkoztak vele. Négy szőgyéni volt még ott, azt mondták, hogy valami úgy szétvághatta, hogy még a papírjait sem találták meg” – idézte fel Dékányné Zeman Rozália, Zeman Antal lánya.

A szőgyéni emlékművön Zeman Antal neve mellett még 196 katona neve olvasható, akik hősi halált haltak és jeltelen sírokban nyugszanak. S bár a doni katasztrófa veszteségeiről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, a 2. magyar hadsereg emberveszteségét egyes források 93 500 főre, más források 120 ezerre teszik, a hadifogságba esettek száma pedig 27-28 ezerre tehető.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »