A legfõbb ügyészség is aggódik az igazságügyi miniszter által bejelentett módosítások miatt

„A legfőbb ügyészség meglepetéssel és aggodalommal vette tudomásul az igazságügyi miniszter által bejelentett módosításokat, amelyekkel kapcsolatban nem kérték ki az ügyészek előzetes véleményét. Ez ügyben felhívjuk a figyelmet arra a javaslatra, amely külön szaktestületet hozna létre a bírák és ügyészek által elkövetett feltételezett bűncselekmények kivizsgálására (ez azt a hatást kelti, mintha a korrupció az ügyészek és bírák körében, és nem azon kívül lenne, ha már ez az egyetlen foglakozási kategória Romániában, amelynek ilyen testületet kell létrehoznia)” – írja a főügyészség által az AGERPRES hírügynökségnek küldött szerdai közleményben.

A dokumentumban kifogásolják továbbá azt is, hogy az Igazságszolgáltatási Felügyeletet a politikailag kinevezett igazságügyi miniszter fennhatósága alá akarják helyezni és azt is, hogy elutasítják az igazságszolgáltatás függetlensége fölött őrködő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács javaslatát a legfőbb ügyészség vezetőinek kinevezési módjára vonatkozóan.

A legfőbb ügyészség álláspontja szerint ‘felforgatják a rendszert’ a javaslat más elemei is, például az, amelyik előírja, hogy miként lehet felvételt nyerni az Országos Igazságszolgáltatási Intézetbe. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »