A liberálisok tovább erőltetik a fajelméletet

Jobb jegyeik lesznek azoknak a diákoknak, akik olyan iskolába járnak, ahol változatos az etnikai összetétel – írja az Index.hu, egy a Kaliforniai Egyetem diákjainak tanulmányi eredményeit vizsgáló kutatásra hivatkozva. A lap szerint azoknak a diákoknak, akik legalább egy más etnikumú személlyel ebédeltek együtt, jobb lett a tanulmányi átlaguk, mint azoknak, akik csak saját etnikumukhoz tartozó személyekkel folytattak interakciót. A kutatások tárgya alapján ráadásul lényegi hasonlóság fedezhető fel a XX. századi fajelmélet és a napjainkban a globalizációt népszerűsítő liberálisok eszméi közt; mindkét irányzat feltételezi, hogy az egyén bizonyos tulajdonságai (pl. intelligencia) fajilag determináltak. A két irányzat közti különbség, hogy míg a XX. századi fajelmélet a rasszok keveredését ellenezte, a XXI. századi liberális fajelmélet a rasszok keveredését tartja kívánatosnak.

“A kutatók eredményei azt sugallják, hogy az iskolákban minél több lehetőséget kellene adni etnikailag változatos interakciókra az ebédidőn is túl” – írták.

A liberális lap által idézett kutatási eredmények illeszkednek ahhoz a – nyugati országokban terjesztett – fajelmélethez, miszerint a vegyes-házasságokból születő gyermekek szebbek és okosabbak, mint az azonos etnikumú szülők gyermekei.

Hírdetés

Korábban ugyanezt a fajelméletet próbálták alátámasztani az Edinburgh Egyetemen végzett vizsgálatok is. A 2015-ös program során a világ országaiban végzett több mint 100 kutatás során rögzített egészségügyi és genetikai információkat elemezték, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a kevert etnikumú gyermekek intelligensebbek, alapvetően jobb kognitív képességekkel rendelkeznek, és nagyobb eséllyel jutnak diplomához.

A kutatások tárgya alapján ráadásul lényegi hasonlóság fedezhető fel a XX. századi fajelmélet és a napjainkban a globalizációt népszerűsítő liberálisok eszméi közt; mindkét irányzat feltételezi, hogy az egyén bizonyos tulajdonságai (pl. intelligencia) fajilag determináltak. A két irányzat közti különbség, hogy míg a XX. századi fajelmélet a rasszok keveredését ellenezte, a XXI. századi liberális fajelmélet a rasszok keveredését tartja kívánatosnak.

hídfő.ru


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »