A magyar V4-elnökség meghatározhatja az EU jövőjét

A magyar V4-elnökség meghatározhatja az EU jövőjét

BUDAPEST. A magyar elnökség alatt a Visegrádi Négyeknek nem lehet kisebb céljuk, minthogy meghatározzák az Európai Unió jövõjét – jelentette ki az Alapjogokért központ stratégiai igazgatója szerdán az M1 mûsorában.

A szakértõ úgy vélekedett, hogy mára Németország mellett a V4-ek határozzák meg az EU gazdasági fejlõdését, hiszen az országcsoport GDP-je immár tartósan az európai átlag felett bõvül.

Továbbá a kormány és államfõket tömörítõ Európai Tanácsban négy szavazattal rendelkezik az együttmûködés, ami szintén erõs eszköz.

Érthetetlen, miért indult Csehország ellen eljárás, Szlovákia ellen pedig nem

Hírdetés

A kutató ugyanakkor értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a 12 migránst befogadó Csehország ellen – Magyarország és Lengyelország mellett – indult kötelezettségi eljárás, miközben a 16 migránst fogadó Szlovákiával szemben nem.

Szerinte ez arra irányuló kísérlet lehet, hogy az EU vezetése megpróbálja leszalámizni a tagállamokat. Ezzel erõsítenék Angela Merkel német kancellár azon tervét, hogy az Eurózónából nõjön ki az EU 2.0 – mondta Kovács István.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »