A Majdan módszereit használnák Kaczynskiék ellen

A Majdan módszereit használnák Kaczynskiék ellen

Folynak az egyeztetések a lengyel államfő által még júliusban megvétózott, az Európai Bizottság által is kifogásolt bírósági törvények új tervezeteiről, valamint az ehhez fűződő alkotmánymódosítási javaslatról. Andrzej Duda előterjesztése az ellenzék fő ereje, a Polgári Platform szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) törvényeihez hasonló megoldásokat tartalmaz, így a párt újabb országos tüntetésre készül. A nyári kormányellenes megmozdulások egyik fő szervezője a Varsó hatékony támogatásával az ukrajnai, a belarusz és az oroszországi demokratikus átalakulások elősegítésére létrehozott Nyílt Párbeszéd Alapítvány volt. A PiS soraiban elkeseredéssel vették tudomásul, hogy az egykor általuk létrehozott civil szervezet a lengyelek mellett ukrán és belarusz aktivistái Varsó utcáin immár az ő megbuktatásukra használnák a „narancsos forradalmak” módszereit. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter Mariusz Kaminski ennek nyomán fel is kérte a külügyeket irányító Witold Waszczykowskit, hogy különös tekintettel az alapítvány finanszírozására, vizsgálja ki a Nyílt Párbeszéd tevékenységét.

A Nyílt Párbeszédet a jelenleg az alapítvány elnöki posztját betöltő ukrán Ludmila Kozlovska hozta létre 2009-ben Varsóban. A szervezet finanszírozása átláthatatlan. Az alapítvány hivatalosan mintegy 900 névtelen támogatóról beszél, a lengyel sajtó azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az alapítvány szoros kapcsolatot ápol Soros Györggyel, a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjével, Adam Michnikkel, s a liberális ellenzéki párttal, a Polgári Platformmal (PO). A szervezet önkéntese volt sokáig az ismert lengyel újságíró Tomasz Maciejczuk is, aki miután a Nyílt Párbeszéd Kijev után Varsóban is kormányt akart buktatni, minden eszközt megragad az alapítvány tevékenységének leleplezésére.

Hírdetés

http://mno.hu/

A Nyílt Párbeszéd egyáltalán nem titkolja, hogy Kijev után Varsóban is Majdant akar szervezni. Ezt nem csupán Maciejczuk publikációiból tudhatjuk, hiszen maga az alapítvány tanácsát vezető Bartosz Kramek – egyébként Kozlovska férje – tette közzé Facebook-oldalán a 16 pontból álló, a Lengyelország destabilizálását szolgáló tervezetet. A kormányhoz közel álló konzervatív internetes portál, a wPolityce.pl a kormánybuktatás forgatókönyvét ismertetve idézi Krameket, aki arról értekezik, hogy elképzelései felhasználják a kijevi Euromajdan módszereit és az ott szerzett tapasztalatokat. Eszerint az ellenzéknek egységes irányítási rendszert kell létrehoznia, s komoly tömeget, a szakszervezeteket, a tanárokat, az üzleti szférát maga mellé állítva kell megbénítani az állam működését. A pozitív imázs fenntartása érdekében meg kell nyerni a kulturális élet ismert alakjait, bojkottálni kell az adó befizetését, s a közintézmények köré sátortáborokat állítva állandó nyomás alatt kell tartani a kormányt. Emellett, mint azt a tüntetéseken láthattuk is, interneten, plakátokon, Kacz-oglu szultánként és Liliputinként teszik nevetségessé Jaroslaw Kaczynskit.

Majdant sokan szerveznének Varsóban. Így a Lengyelországban élő ukrán közösség számára létrehozott portál, a Prostir szerkesztője, Igor Iszajev, aki szerint az ellenzék tart híveinek kemény fellépésétől. Az újságíró a tvn24.pl portálnak nyilatkozva azt rótta fel a „lengyel nacionalistáknak”, hogy nem elég radikálisak, s banderistáknak tartják az ukránokat. A jobbközép Rzeczpospolita eközben azt szellőztette meg, hogy az abortusztörvény szigorítása ellen tiltakozó tavalyi menetek sem spontán módon szerveződtek, kezdeményezőik mintegy 72 millió forintnak megfelelő összeget kaptak külföldről, mindenekelőtt a Soros György támogatta alapítványoktól.

A titkosszolgálatoknak is feltűnt a 2009-ben létrehozott szervezet átláthatatlan finanszírozása.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »