A politikai korrektség őrülete

A politikai korrektség őrülete

A politikailag korrekt tiltó program a szülőföldjén is mérhetetlen károkat okoz a józan gondolkodásban, a mértéktartó mentalitásban.

A jellemzően észak-amerikai találmány, a politikailag korrekt szóhasználat, pontosabban: szó- és gondolatfutam-tiltás abban is hasonlít a kommunizmus ideológiájára, hogy a számára kedvezőtlen múltszegmenseket is igyekszik felszámolni. A hozzá simuló irányadó média agymosása olyan mértékű, hogy a közfeladatokat ellátók, fejükben az ultraliberális panelekkel, késztetést éreznek arra, hogy végrehajtsák a progresszívok parancsolatait.

Olaszországban újabban Mussolinivel kapcsolatos köztéri emlékeket semmisítenek meg a politikai korrektség pedagógiai szándékával, pedig bármit is tett, a történelem eltörölhetetlen része marad, még amerikai szempontból is. Annak idején, 1928-ban a Saturday Evening Post nyolc részben jelentette meg a Duce önéletrajzát, ez lett a korszak legnagyobb könyvsikere. Mussolinire hősként tekintettek a botrányhajhász amerikai liberális újságírók, és remekül kijöttek vele. Mint Jonah Goldberg a Liberálfasizmus – A baloldal rejtett története Mussolinitől napjainkig című könyvében megírta: Hollywood moguljai, felismerve Mussolini színészi tehetségét, abban reménykedtek, hogy egy nagyjátékfilmet készíthetnek vele. A Duce volt az egyik első modern szexszimbólumuk, aki hozzájárult Che Guevera későbbi megdicsőüléséhez.

A tiltólistára került Mussolini iránti kortárs amerikai imádatra azért kell kitérni, mert a Park Könyvkiadó jóvoltából már magyarul is olvasható Christopher Duggan könyve,

A bódult nemzet – A Mussolini-imádat anatómiája jellemzően csak az olaszok nemzeti érzésén veri el a port. A szerző még a Mussolini-sírbolt előtt elhelyezett vendégkönyvből is idézget. Az egyik, 2005. szeptember 9-i bejegyzés viszont éppen a kortárs atlantista politikusok többségére illik: „Mennyi pozitív és negatív dolgot mondtak már el erről az emberről. Egy biztos: családja nem gazdagodott meg pártjából. Ez példa és figyelmeztetés kellene legyen a ma politikusainak.”

A politikailag korrekt tiltó program a szülőföldjén is mérhetetlen károkat okoz a józan gondolkodásban, a mértéktartó mentalitásban. Már ott tartunk, hogy a déli konföderáció zászlaját rasszistának, Lee tábornokot pedig a nácik előfutárának tartja a közvélemény megdolgozott része. A megvezetett polgárok azt sürgetik, hogy az amerikai polgárháborúból (1861–1865) fennmaradt köztereken még látható szobrokat, zászlókat, jelképeket tüntessék el, mivel ezek a gyűlölet és a rabszolgatartás szinonimái.

A balliberális tabula rasának több mint száz emlékmű esett már áldozatul. Ráadásul a virginai Charlottesville-ben a demokrata városvezetés nemrég elhatározta, hogy ledönti a híres Lee tábornok szobrát, aki a déliek hőse, majd a megbékélés előmozdítója volt. Mi több: a parkot, amely a szobrot övezte, az Emancipáció (felszabadítás, egyenjogúsítás) parkjának neveznék át a déliek által elnyomott afroamerikai lakosság emlékére. A szobor ledöntéséről szóló határozat provokáció, a városi honatyák a felelősek a történtekért: három ember haláláért.

A rabszolgaság mélyen elítélendő, de kérdés az is, mennyire lett jobb azon feketék élete, akik immár szabad emberként éhbérért sínylődtek tovább a gyárakban és az ültetvényeken. Helyzetük csak nagyon sok idő elteltével rendeződött és vált valóban emberivé.

Nem a rabszolgaság finomított, progresszív formája a szándékosan csőbe húzott svájcifrank-hitelesek sorsa, akik egész életükben dolgozni kénytelenek a konstrukciót kiötlők sáskahadának?

A mantra átrepült Európába is, hiszen a brüsszeli elit őket utánzó része már itt is alkalmazni akarja. Kemény küzdelem vár ránk, ha meg akarjuk védeni múltunkat a hivatásos leépítőktől, a dekonstruktőröktől, akik mindent a politikai korrektség mércéjével mérnek és rombolnak porig.

S. Király Béla

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »