A református egyház sem ért egyet Horthy Miklós szobrának felállításával

A református egyház sem ért egyet Horthy Miklós szobrának felállításával

KOMÁROM, NEMESHODOS. A tervek szerint október 29-én a Nemeshodosi Református Egyházközség mellszobrot avatna Horthy Miklósnak, Magyarország egykori kormányzójának. A szoborállítás tiltakozást váltott ki, azzal nem ért egyet a község vezetése sem, és most a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége is felszólítja a nemeshodosi gyülekezetet, hogy álljanak el a tervüktõl.

Horthy Miklós megítélése máig nem egyértelmû. Ezzel érvelnek a szoborállítás ellenzõi is, akik szerint nem szabad neki szobrot állítani, mert elfogadhatatlan a református államférfi második világháború idején betöltött szerepe. Ezért is utasítják el, hogy a Felvidéken is szobrot kapjon Horthy Miklós. Az ügy újabb fordulatot vett, mert megszólalt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége is, amely nyilatkozatban határolódott el a szoborállítástól.

Hírdetés

„Egyházunk Isten Igéjét vezérfonalul tartva szolgál, és az egész társadalom részére kívánja a szeretetet és a megbékélést hirdetni. Reformátor elõdeinkhez hasonlóan az Igét megalkuvást nem tûrõen kell a világ elé vinnünk, bizonyos társadalmi kérdésekben azonban a megbékélést kell szolgálnunk. A XX. század tragikus eseményei, úgymint a világháborúk, a diktatúrák, a holokauszt, a keresztyénüldözés és mindaz a mérhetetlen szenvedés és áldozat, ami ezekben az évtizedekben történt, kellõ alázatra kell, hogy tanítson minden ma élõ embert. Ennek a közelmúltnak sajnos ma is vannak lezáratlan fejezetei. Az érzelmi érintettség okán a múlt század meghatározó szereplõinek értékelése napjainkban sem letisztázott. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége nem kíván a történészek helyébe lépni, azt azonban feltétel nélkül vallja, hogy az egyház szolgálatának középpontjában Isten Igéje áll, és a keresztyén közösségeknek a sebeket nem feltépniük, hanem gyógyítaniuk kell” – áll a nyilatkozatban.

„A fentiek értelmében a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége elhatárolódik a szoborállítás szándékától és levélben szólította fel a Nemeshodosi Gyülekezetet és Presbitériumát arra, hogy korábbi döntésüket átértékelve Horthy Miklós szobrának felállítását ne valósítsák meg” – zárul a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nevében Fazekas László püspök és Fekete Vince fõgondnok által aláírt nyilatkozat.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »