A „Russia-gate” botrány totális abszurditásba süllyedt

A „Russia-gate” botrány totális abszurditásba süllyedt

ZERO HEDGE

Azzal párhuzamosan, hogy a Trump-adminisztráció szétesik – az elnök külügyminiszterével veszekszik; kabinetfőnökének tagadnia kell, hogy lemondásra készül -, az ezen elnökséget leginkább meghatározó botrány az őrületbe hullik szét.

A szenátus hírszerzési bizottsága kilenc hónapja vizsgálja az állítólagos orosz összeesküvési vádakat. Több mint száz meghallgatást végzett. 250 óra tanú meghallgatásra került sor. Több mint százezer dokumentumot vizsgálták át a „Russia-gate” ügyében.

És az eredmény: pontosan semmi.

Hírdetés

Ezt Richard Burr szenátor, e bizottság republikánus elnöke mondta, amikor közölte, még megvitatni sem fognak semmiféle előzetes leleteket, mert „egy darab sincs ilyen”.

Sarah Huckabee Sanders, Trump szóvivője kijelentette: „nulla bizonyíték van arra, ami a Trump kampánya és Oroszország közötti összejátszásra utalna”.

„Amikor egy összeesküvés nem létének a bizonyítékát létezése bizonyítékának tekintik, akkor világossá válik, hogy a valósággal és a józansággal való bármiféle kapcsolat elveszett”, állapítja meg a cikkíró.

És amikor valaki azt hiszi, hogy a Hillary Clinton által összetákolt „orosz választási beavatkozás” sztorinál már nagyobb hülyeséget nem lehet kitalálni, akkor jön a CNN és sajátmagán is túltesz. Amikor azt állítja, ogy Oroszország a „Pokemon Go”-t használta arra, hogy beavatkozzon az amerikai választásokba.  Lassan már ott tartunk, hogy a Pokemon figurákat fogják behivatni a kongresszusba tanúskodni.

Megosztás:

Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »