A Soros tervről

A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség gyökereiben hordozza a hazugságra való hajlamot. Egész világképe hamis, legyen szó akár a liberális, akár a kommunista-szocialista-szociáldemokrata változatáról. (Ne keverjük ide a gazdasági témát, kifejezetten az eszmei-ideológiai dimenzióról beszélek. Ezen a téren a baloldal tanai egyértelműek: hagyomány-, tekintély-, nemzet-, és vallás-ellenesség, az emberi ész istenítése, társadalom-mérnökség, ideológiai alapú messianizmus).

A múltra soha nem építkezni akartak, hanem az „végképp eltörölni” igyekeztek, a normális gondolkodást reakciónak nevezték, az értékteremtő szorgalmas gazdálkodót kuláknak, a forradalmat ellenforradalomnak és még sorolhatnám.

Ma is csak azt nyújtják, ami lényegük. Az ember ezzel együtt csak áll és ámul ennyi impertinenciát, ennyi képmutatást látva, ennyi szemen szedett hazugságot hallgatva.A migránsválságnak nevezett jelenségkör következményei világosak és jól láthatóak. Ahol kontinensünkön az iszlám követői feldúsulnak, élhetetlenné válik a mindennapi élet egy normális keresztény gyökerű fehér ember számára. Világos, egyértelmű és bizonyított, hogy mindez nem spontán módon alakult ki, hanem tervszerűen.

George Soros a kezdet kezdetétől minél több migráns befogadását szorgalmazta, és igen, tervet is kidolgozott ennek érdekében, ami olvasható a világhálón, saját honlapján is.

A magyar kormány, melynek elsődleges célja, hogy Magyarország megmaradjon a magyarok hazájának, e terv ellen mozgósítja – nagyon helyesen – a magyar társadalmat.A magukat baloldalra soroló pártok pedig egyszerűen tagadják e terv létezését (amit maga Soros sem tagad, nem is tagadhatna), azon az alapon, hogy Soros nem hajszálpontosan úgy képzelte el e terv megvalósítását, mint ahogy az a Nemzeti Konzultáció ívein le van írva.

Hát ez számít? Vagy inkább az, hogy a nemzeteket és a nemzetállamokat bevallottan megszüntetni kívánó, a migrációt saját forrásaiból finanszírozó, az euro-atlanti közvéleményt média- és civilszervezeti birodalmán keresztül erőteljesen befolyásoló Soros tevékenységén keresztül mindenki számára érthetővé, megfoghatóvá válik a globális háttérhatalom terve Európa iszlamizációját illetően? Az a lényeg, hogy Soros egy millió bevándorlót akar Európára kényszeríteni évente, mint írta két éve, vagy mára már csak 300.000-et? Vagy netán az, hogy keresztény fehér Európa tönkretételére törekszik? A válasz egyértelmű.
Borbély Zsolt Attila

A szöveg holnap jelenik meg a Székely Hírmondóban.


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »