A Szíriai Arab Hadsereg átkelt az Eufrátesz keleti partjára (videók)

A Szíriai Arab Hadsereg átkelt az Eufrátesz keleti partjára (videók)

Szeptember 18-án a Szíriai Arab Hadsereg és a Köztársasági Gárda hivatalosan is átkeltek az Eufrátesz-folyón, orosz pontonhidak (PMP hídelemek!) és partraszállító járművek felhasználásával. Ezután felvették a harcot a keleti parton lévő ISIS terroristákkal.

A Szíriai Arab Hadsereg és a Köztársásági Gárda áttörték az ISIS terrorszervezet állásait a Szakkr-szigeten és elfoglalták a legnagyobb részét, valamint felszabadították Szabha falut és benyomultak Marrat és Mazlum településekre.

Az ISIS terrorszervezet ellentámadásba kezdett a kormányerők ellen mindkét körzetben három autóbombás (VBIED) akcióval, azonban nem tudta feltartóztatni a kormánycsapatok előretörését.

Az ISIS terroristák propaganda szervezete, az “Amak” szerint a fegyvereseik megölték a Szíriai Arab Hadsereg 40 katonáját az összecsapásokban.

Deir Ezzor város délkeleti peremén a szíriai kormánycsapatok felszabadították Hawi, Zughajr, Hamad és Shumajtah falvakat, valamint benyomultak a közeli olajmezők térségébe is.

Hírdetés

Szeptember 19-én a Szíriai Arab Hadsereg és a Köztársasági Gárda folytatták az előrenyomulást az Euphratesz-folyó keleti partján annak érdekében, hogy felszabadítsák Khaszham Fugani, Al-Abd, At-Tabijah, Albi Muajt településeket, valamint az Al-Tabijah olajmezőt és egy ütközőzónát létesítsenek az SDF milíciák ellen megszállt térség közelében.

Eközben a színfalak mögött orosz-amerikai tárgyalások folytatódnak, amikor az érintett felek megpróbának megállapodásra jutni a “felelősségi körzetek” felosztásáról az ISIS terrorszervezet elleni kelet-szíriai harcban.

A “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) nevű milíciák, amelyeket az USA vezette koalíció támogatja, megtámadták az ISIS terrorszervezet állásait Ramlijah, Tishrin, Al-Amin és Al-Hani kerületekben, Al-Rakka városában és elfoglalták Ramlijah és Tishrin számottevő részét.

A város elfoglalására indított hadműveletek kezdete óta, az SDF jelentős sikereket ért el és a művelet befejezéséhez közeledik.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »