A többség nem akar barátkozni a kontinensfoglalóval!

Harmincezer dollárt kapott tavaly a Nyílt Társadalom Alapítványtól a Közélet Iskolája, amely kiadványában a határzárat támadja.A migránssegítő, feminista és LMBTQ-mozgalmárok oktatása mellett a Közélet Iskolája fontos célkitűzése „a rendszerkritikus tudás” terjesztése is, ilyen üzenet például, hogy a határzár „derékba töri a menedékkérők életét” – derül ki a George Soros által támogatott szervezet honlapjáról.

A George Soros Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations, OSF) által támogatott magyarországi szervezetek közül „mazsolázó” sorozatunkban most a Közélet Iskoláját mutatjuk be.

Ők – az OSF által nyilvánosságra hozott lista szerint – tavaly összesen harmincezer dollár pályázati pénzt nyertek el, egyrészt „olyan együttműködési hálózat kiépítésére, amely hozzájárul a marginalizált közösségek részvételéhez a társadalmi szerveződésekben”, másrészt egy háromszor kétnapos tréningre. Honlapjuk szerint egyébként a Norvég Civil Alapból is kaptak támogatást.

A 2014 novemberében bejegyzett Közélet Iskolája a hajléktalanok lakhatásáért küzdő A Város Mindenkiért csoportból „nőtt ki”, és „olyan mozgalmi háttérintézmény és tudásközpont kíván lenni, amely a Magyarországon aktív társadalmi mozgalmakat és aktivistákat támogatja és képzi”. A migránssegítő, feminista és LMBTQ-mozgalmárok oktatása mellett fontos célkitűzésük „a rendszerkritikus tudás terjesztése”, Feketemosó című ingyenes közéleti szabadlapjuk havonta jelenik meg.

Hírdetés

Ennek legfrissebb, áprilisi számában elsőként a menedékjogi törvény módosításáról közölnek cikket Gyerekek rácsok mögött címmel. A jogszabályváltozás, amelynek értelmében a menedékkérőknek a tranzitzónákban kell megvárniuk kérelmük elbírálását, a Migráns Szolidaritás Csoport (Migszol) által jegyzett írás szerint „derékba töri az országban élő menedékkérők életét”, azokét, „akiknek idáig lehetőségük volt hónapokon át építgetni az életüket a városban, barátokat és munkát találni”, a változás „újabb akadályokat gördít az elé, hogy a menekültek és menedékkérők a magyar társadalom részévé válhassanak”.

„Mindenkinek joga van hivatalos engedély nélkül belépni egy országba, amennyiben menedékért szeretne folyamodni” – hangsúlyozza a Migszol. Ezzel együtt hozzáteszik: fontos, „hogy a saját elménkkel gondolkozzunk és kritikusan álljunk az információforrásokhoz”.

A kiadvány egy másik cikke az abortuszmentes szülészet kialakítását tervező Bethesda Gyermekkórház állami támogatása ellen intéz kirohanást, de olvashatunk arról is, miért lenne jó az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László által felvetett központi vagyonadó, valamint népszerűsítik Bolba Mártát, a migránsok befogadását és a kötelező kvótát helyeslő evangélikus lelkésznőt, aki a józsefvárosi önkormányzati képviselő-választáson az LMP, az Együtt és a Liberálisok támogatásával indult.

A Közélet Iskolája „arcai” közt van a Soros-egyetem több képzését abszolváló Udvarhelyi Éva Tessza, aki korábban számtalan, az OSF által támogatott szervezetnél is tevékenykedett, így a Magyar Helsinki Bizottságnál, a TASZ-nál, s az elmúlt időszak tüntetéseinek szervezője és szónoka volt.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »