Adóköteles lesz a szerződésen alapuló alkalmi jövedelem

Tegyük fel, hogy vállalkozóként sürgősen le szeretne fordítani egy szöveget szlovák nyelvről angolra. Megegyezik egy diákkal, aki 100 euróért elvállalja és el is végzi a munkát. A végén mindketten jól járnak, ugyanis önnek, mint vállalkozónak ez elszámolható kiadás és anyagilag kedvezőbb is, mintha egy fordító ügynökséget keresett volna meg. A diáknak ez alkalmi jövedelem, amely évi 500 euróig adómentes – de már nem sokáig.

 

Januártól – például egy diáknak – már nem lesz ilyen egyszerű mellékjövedelem szerzése, ugyanis a pénzügyminisztérium szerint mostantól alkalmi jövedelemnek (például a szomszéd füvének levágása) csak az számít majd, ami nincs szerződésben rögzítve. Ha a tevékenységet egyezség alapján végezzük el, már nem fog számítani alkalmi bevételnek, így az ilyen  munkáért kapott jövedelem adóköteles lesz.

 

A minisztérium még tovább megy a javaslatban, így az a vállalkozó, aki az áruért vagy szolgáltatásért fizet és szeretné csökkenteni az adóalapját (kiadásba tenni) szükséges, hogy rendelkezzen valamilyen igazoló irattal – ez lehet szerződés, vagy más olyan okirat, amely megfelel bérszámfejtés szabályainak.

 

A tárca magyarázata szerint ha a vállalkozó a diáknak a szabályoknak megfelelő iratot ad a kifizetett munkadíjról – az így szerzett jövedelem már nem tekinthető olyan alkalmi munkának ami után nem kell adót fizetni (500 euróig).

 

etrend.sk
illusztráció: mexperience.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »