Akár 10 évi börtönbüntetéssel is sújthatják Thaiföld első női kormányfőjét

Akár 10 évi börtönbüntetéssel is sújthatják Thaiföld első női kormányfőjét

A thaiföldi legfelsőbb bíróság letartóztatási parancsot adott ki a pénteken Jinglak Sinavatra volt kormányfő ellen, mert nem jelent meg annak a pernek az ítélethirdetésén, amelyben hűtlen kezeléssel vádolják.

Jinglak 2011 és 2014 között volt Thaiföld miniszterelnöke. Azért vádolják hűtlen kezeléssel, mert kormányzása idején állami támogatást nyújtottak a rizstermesztőknek, és ezáltal – a hatóságok szerint – több milliárd dolláros veszteséget okoztak a költségvetésnek.

A bíróság az ügyben szeptember 27-re halasztotta az ítélethirdetést. A bíró közölte, hogy a volt kormányfő egészségügyi problémára hivatkozva kérte az ítélethirdetést elhalasztását, de ehhez nem csatolt orvosi véleményt. Attól tartanak, hogy Jinglak esetleg az ország elhagyására készül.

Noravit Lalaeng, a politikus ügyvédje azt mondta: nem tudja megerősíteni, hogy védence még az országban lenne.

A thaiföldi bevándorlási hivatal azt közölte, nincsenek adataik arról, hogy a politikus elhagyta volna az országot. Prajuth Csan-Ocsa tábornok, a kormányzó katonai junta vezetője pénteken elrendelte az ország határainak megerősített ellenőrzését.

A bíróság mindenesetre elrendelte, hogy foglalják le Jinglak kilencszázezer dollár értékű (234 millió forint), letétbe helyezett óvadékát. Amennyiben Jinglack szeptemberben sem jelenik meg a bíróság előtt, akkor távollétében hirdet ítéletet a testület.

Az exkormányfő hívei az ország különböző részeiből a fővárosba utaztak, és összegyűltek a bíróság épülete előtt, hogy támogatásukról biztosítsák a volt vezetőt.

A rizstermesztők támogatása – amelynek keretén belül a piacinál magasabb áron vásárolta fel a terményt az állam – egyebek mellett azért kavart súlyos belpolitikai hullámokat Thaiföldön, mert az ország mezőgazdasági területei számítanak Jinglak Sinavatra és pártja politikai hátországának, így a vele szembenálló városi közép- és elitrétegek képviselői szavazatvásárlásnak tartották a programot. Az ország első női kormányfőjét akár 10 évi börtönbüntetéssel sújthatják, ha a bíróság bűnösnek találja.

Jinglak Sinavatrát 2014 májusában az alkotmánybíróság kényszerítette lemondásra, mert szintén a rizstermesztőknek adott támogatások miatt bűnösnek találta hatalommal való visszaélésben. Két héttel lemondatása után, 2014. május 22-én a thaiföldi hadsereg vértelen államcsínyt hajtott végre, amely után őrizetbe vették a miniszterelnököt, kormányának tagjait, de a kormányellenes tüntetők vezetőit is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »