Akár 600 milliót is kaphatnak a választásokon induló pártok

Akár 600 milliót is kaphatnak a választásokon induló pártok

Igaz, a korábbi szabályozástól eltérően, ha végül nem éri el az 1 százalékos eredményt, a pénzt vissza kell fizetnie. Négy éve több párt is csak azért vágott neki a választásnak, hogy a kampánypénzt felvegye. Bár az ÁSZ 9 tömörülés ellen feljelentést tett, végül egyiket sem marasztaltak el az eltűnt pénzek miatt. A Fidesz abban bízik,hogy a visszafizetési kötelezettség szigorítása után már nem indulnak kamupártok a választáson.

Autómosással, ingyen ebéddel, de volt ahol a 10 parancsolattal kampányoltak 4 éve. Az akciók közös vonása a kevés támogató volt. 16 olyan párt volt 2014-ben, amelyik mindössze néhány ezer szavazatot tudott összegyűjteni, a kampányra viszont 2-300 millió forintot költhettek költségvetési támogatásból, azaz adófizetői pénzből.

Az összeggel ráadásul nem is számoltak el, így az állami számvevőszék az adóhatóságnál és az ügyészségnél is eljárást kezdeményezett költségvetési csalás, valamint a számviteli és az áfatörvény megsértése miatt.

A nyomozásokat azonban az ügyészség megszüntette, így a mintegy három és fél milliárd forint kampánypénzt eltüntető pártok vezetői megúszták a felelősségre vonást.

Bár a 2014-es választások előtt már több civilszervezet is figyelmeztette a kormányt, hogy a szabályozás visszaélésekre ad lehetőséget, a Fidesznek akkor jól jöttek a kamupártok és nem változtattak a szabályozáson. Tavaly őszre változott meg a véleményük.

„A szabályozás szigorodott. Egyrészt elgondolkodtató lehet szervezetek számára, hogy érdemes-e kockáztatni ezt a fajta vagyoni rizikót. Hiszen személyükben az induló szervezetek vezetői garanciát vállalnak” – nyilatkozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője.

Vagyis ha egy párt nem éri el az 1 százalékot, a kampánypénzt vissza kell fizetni. Ha pedig a pártnak erre nincs forrása, vezetői a saját pénzükkel felelnek.

Ez már az IMA vagyis A Mi Pártunk nevű szervezet gyűlése. Vezetőjük Száva Vince, akinek korábban már volt egy pártja, a Hír TV-nek azt mondta bár az új szervezet csak egy hónapja alakult, van egy egyesületük is 17.000 taggal így bízik benne hogy sikerül elérni legalább az 1 százalékot.

„Az a bizalom, ami látszik, az a bizalom, ami valóban minket érint abban mi hiszünk mert a nép látja hogy mit is tettünk mi és mit tesznek azok a semmit tevő pártok, ugye itt roma pártokról és nem roma pártokról is beszélek, akik valóban már besározódtak erkölcsileg” – mondta Száva Vince az IMA elnöke.

A választásra minden képviselőjelölt 1 millió ft-ot kap, a pártok pedig attól függően hogy hány képviselőjelöltet tudnak állítani 150 és 600 millió ft között kapnak támogatást, ha legalább 27 képviselőjelöltjük elindul a választáson.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »