Akik rátámadtak Magyarországra – 2.

Akik rátámadtak Magyarországra – 2.

Nacionalista és populista retorika a terrorizmus és migráció összekapcsolása azok részéről, akik félelmet akarnak kelteni az emberekben azzal a kijelentéssel, hogy a migránsok terrorizmust hoznak – mondta Tanja Fajon EP-képviselő az M1-nek adott interjúban. A szlovén képviselő elválasztaná a kettőt egymástól.

Tanja Fajon írta a 2016-os EP-jelentést, amely alapján minden tagországban egységesítenék és felgyorsítanák a menekültügyi eljárásokat. Tagja a terrorellenes, valamint az állampolgári jogokkal, a bel- és igazságüggyel foglalkozó LIBE szakbizottságnak. Ez utóbbi tagjaként szavazta meg a felső korlát nélküli kötelező migrációs kvóták rendszerét.

Továbbá szerepel azon a 266 nevet tartalmazó listán, amelyet Soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány készített az Európai Parlamentben dolgozó megbízható szövetségeseiről. Többször is kijelentette: Európát nem szabad falakkal körbezárni, hiszen szerinte ez „nagyon veszélyes elszigeteltséghez vezetne”.

Továbbá szerepel azon a 266 nevet tartalmazó listán, amelyet Soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány készített az Európai Parlamentben dolgozó megbízható szövetségeseiről. Többször is kijelentette: Európát nem szabad falakkal körbezárni, hiszen szerinte ez „nagyon veszélyes elszigeteltséghez vezetne”.

Csökkent az áradat az egyezmény következtében

Az EU és Törökország által kötött egyezmény következtében lezárult a nyugat-balkáni útvonal. A migránsáradat csökkenését egy akcióterv is elősegítette. Persze továbbra is vannak illegálisan érkezők, és ahogy a tél közeledik, van ok aggodalomra amiatt, hogy hol rekednek majd meg. Ugyanakkor sok migráns és menekült érkezik a Földközi-tengeren át Afrika felől is, ami még mindig nagy gondot jelent az Európai Unió számára – mondta az M1-nek Tanja Fajon.

Szerinte az unió határain kívüli intézkedések eredményesnek bizonyultak. De sokan fejezték ki aggodalmukat az iránt, hogy „Európa-erőd” épül, és az unió Európán kívülre hárítja a felelősséget, valamint az unió nem nyit meg elégséges számú biztonságos és törvényes útvonalat a valóban nemzetközi védelemre szorulók számára.

Minden országnak megvan a maga felelőssége

„Egy új, ambiciózus menekültügyi politika elfogadására próbáljuk a tagállamok kormányait biztatni az Európai Parlamentben, többek között magyar kormányt is.” Ez a dublini rendszer reformja – tette hozzá a politikus, aki szerint jelenleg hiányzik a rendszerből a szolidaritás, hiszen a migránsválság az unió külső határain fekvő országokat, mint Olaszország, Málta vagy Görögország sújtja leginkább.

Hírdetés

A menekültrendszer központosítása azt jelenti, hogy ha egy menekült vagy migráns Európába érkezik és menedékjogot kér, akkor az az ország dönt arról, hogy hova kerüljön. Ha közös megoldást akarunk egy közös európai problémára, akkor abban minden országnak megvan a maga felelőssége – fűzte hozzá.

Migránsok hajója a Földközi-tengeren. MTI/EPA Fotó

Magyarország bezárná az ajtót a migránsok előtt

Tanja Fajon emlékeztetett, hogy a korábbi próbálkozás, amikor 160 ezer embert helyeztek volna át Olaszországból Görögországba, és csak – Magyarország segítsége nélkül – 30 ezret sikerült, szégyen volt Európa számára. Pedig, ha minden ország végrehajtotta volna a rá vonatkozó kötelezettségeket, akkor most lenne egy működőképes áthelyezési rendszere Európának – szögezte le.

Hozzátette, Magyarországot azért emelte ki, mert hazánk bezárja az ajtót a migránsok előtt, és migránsellenes retorikától hangos Magyarország, miközben a tehetősebb külföldiek pénzért vásárolhatnak magyar állampolgárságot és letelepedési engedélyt. Megjegyezte, hogy nemcsak Magyarországon van ilyen, hanem Máltán, Bulgáriában, Ausztriában és néhány más uniós tagországban is.

Megjegyezte azt is, hogy Magyarország az Európai Bírósághoz fordult panaszával, melyet a bíróság elutasított. Ezért a szlovén EP-képviselő arra számít, hogy Magyarország elkezdi az emberek befogadását, hiszen együttműködésre, a szolidaritás felmutatására van most szükség. Azt mondta, hosszú távú következményei lennének ugyanis annak, ha egyetlen kormány sem kötelezné el magát a migráció és a menekültek gondjainak megoldása mellett.

Ameddig háború és szegénység van a világban, lesznek menekültek

Tanja Fajon beszélt arról is, hogy Európán belül létre kell hozni a közös migrációs és menedékjogi politikát, amelyből minden európai kormány kivenné a részét, továbbá együttműködésre van szükség az unión kívüli, harmadik országok támogatására. Hiszen ők jelentik a probléma forrását, emberek menekülnek el a szegénység, a háború és az erőszak elől, ezt kell megállítani, biztonságos, legális utat nyitni Európa felé.

Úgy vélte, ameddig háború és szegénység van a világban, mindig lesznek olyanok, akik Európába akarnak eljutni. Hozzátette, Európa migrációs kontinens, sem határok, sem kerítések nem fogják megakadályozni a menekülteket, hogy ide jöjjenek. Éppen ezért szükség van intézkedésekre megállítani mindazon okokat, amelyek elől az emberek menekülni kényszerülne, de a törvényes és biztonságos lehetőségeket is meg kell nyitni azok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak.

Kiemelte: Európának példát kell mutatnia, egy valóban jól működő menekültügyi és migrációs rendszerrel. Ehhez lenne jó lépés az új dublini rendszer, amelyben minden tagállam megoszthatja a terhét a másikkal az újonnan érkezők ellátásában egy központi európai menedékjogi rendszer keretében.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »