„Alattomos zsidók, képmutató keresztények”…

„Óh, Allah, add meg a győzelmet, a becsületet és a hatalmat a mi testvéreinknek, a dzsihádistáknak Jemenben, Szíriában, Irakban, és a világon mindenütt, hogy diadalt arathassanak az alattomos zsidókon, és a rosszindulatú, megbízhatatlan, képmutató keresztényeken!” – buzdított 2016. szeptember 4-én, 800.000 pogány előtt a Főimám, Abdul Rahman Al-Sudais Mekkában.

A liberális, és feltehetően értelmi fogyatékos uniós vezetőktől, és az Európát nem kedvelő és nem is értő pápától azonban azt halljuk, hogy szegény szerencsétlen menekülteket be kell fogadni, hogy nem vallási háborúról van szó, hanem a háborús övezetekből idemenekültekről (akik vissza-visszamennek nyaralni oda, ahonnan elüldözték őket…).

A főimám szavait és az uniós árulók véleményét összevetve teljes a káosz, és nyugodtan mondhatjuk, hogy Európának hamarosan vége lesz. Az európai ember amúgy is lusta, mint a dög, nem fogja fel a veszélyt, bízik az őt eláruló államban, és mindössze néhány trágár kifejezéssel harcol a fotelban az interneten a megszállók ellen, illetve ír egy-egy mondatot, a muszlimok által elkövetett erőszakról, gyilkosságról szóló hír alá.

A magyar megoldás még valamilyen kapaszkodót jelenthet a magyar nemzet és a visegrádi négyek számára, ám ezt is rengetegen támadják külső és belső ellenségeink. Az ember legszívesebben azt mondaná, hogy megérdemlik ezek a hazaáruló károgók a muszlimokat, azt, hogy végigtizedeljék Európát, és a mi kiváló aberrálisainkat is ezek a vadállatokhoz hasonlítható egyedek.  Hiszen ennyi értetlenség és aljas vádaskodás, ennyi ostoba ellenérv még nem hangzott el egy olyan helyzetben, ahol tényleg élet-halál kérdéséről beszélünk. A nem létező demokrácia alapján minden elmebeteg pártot alapít, hazát árul jó pénzért és hangoztatja a saját botorságait, miközben fogalma sincs arról, hogy mekkora veszély leselkedik a nemzetre, Európára és mindenre, amit hosszú évszázadok alatt értékként tiszteltünk és tartottunk számon. A magyarországi ellenzék mindösszesen két dolgot tart szem előtt: – saját anyagi előnyét és a hataloméhségét. Azt, hogy hatalomra kerülve mennyit tudna lopni, sőt hivatalosan keresni.

Magyarországon kétféle magyarellenes erő működik kétféle érv és indok alapján. Az egyik az anyagi hasznot lesők ócska gyülekezete, a másik a liberális magyar gyűlölők és a zsidóság egy rétege. Említhetnénk a két tábort együtt, de vannak olyan különbségek, amelyek miatt nem lehet egy kalap alá venni a magyar érdekeket, a magyarságot zsigerből gyűlölőket és a hatalomvágytól égő, pénzért saját anyjukat is eladni képes liberális ellenzéket. A halovány harmadik nemzetellenes társaság a Vona féle Jobbik, amely mindhárom magyarellenes verziót magában hordja. A legaljasabb politizálás az, amit a mai Jobbik véghezvisz, mert nemzeti színekbe bugyolálva árulja el a nemzeti ügyet és veti oda – a kétkedés magvainak elszórásával – a muszlimok elé áldozatnak a magyarságot. S mindezt teszi a hatalomért és a pénzért, miközben tudjuk, hogy Vona a muszlimokat tartja – nyilvánosan bevallottan – utolsó reménységének. Mint egykor Szálasi a németeket…. Ebben (is) ismétlődni látjuk a történelmet.

A képlet pedig teljesen világos, félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan. Mégis a HÍR TV-től az ATV-ig, minden televíziós csatorna igyekszik olyan „vendégeket” meghívni, akik a népszavazási kedvet elveszik, akik kétségek közé taszítják a nézőt, akik Orbán-gyűlöletüket habzó szájjal fejtik ki a kamerák előtt. Pedig ezek mind, egytől egyig hazaárulók… aljas és undorító férgek, akik nemzetünket és hazánkat megsemmisíteni akaró ellenségink malmára hajtják a vizet. Elég volna csak a főimám szavait elolvasni, és normális ember attól kezdve nem Orbán Viktor iránti gyűlöletét ordítozná ki a kamerák előtt, hanem arra szólítaná fel az ország lakosságát, hogy menjen el szavazni. Azonban az emberi aljasság, a hatalomvágy, a pénzéhség a liberális, szocialista és jobbikos politikusokban sokkal nagyobb, mint a felelősségérzet.

A kettős mérce is alkalmazandó ennél a hazaáruló söpredéknél. Mert képzeljük csak el, ha bármelyik ellenzéki szarjankó gyerekét verte volna el a cigánybanda a belvárosban, vagy teszem azt az ATV műsorvezetőjét verte volna meg valaki az áruház parkolójában, mekkora botrány kerekedett volna belőle… Hány amerikai és nyugati lap írta volna meg, hogy Orbán fasiszta diktatúrájában verik az ellenzéket… Ma, amikor Bayer Zsolt fiát verte és rugdosta meg a cigánycsürhe, s G. Fodor Gábort érte támadás Óbudán, a liberális, szoci sajtó a kezét dörzsölgetve, összekacsintva hallgat. Mert a liberális sajtó munkatársaiban sem erkölcsi érzék, sem emberség nincs. Szar trógerek azok, akik nem háborognak lapjuk hasábjain e két merénylet miatt. Ma már sajnálom, hogy magam is megfeddtem egy cikkben G. Fodor Gábort, amikor az egyik ellenzéki politikus feleségének meglehetősen érdekes múltjáról írt… Megkövetem! Nem kellett volna. G. Fodornak akkor is igaza volt. Hiszen azt az erkölcsi mélységet mutatta meg, amelyben 96 éve tobzódik ez a hazaáruló ócska söpredék. E két eset utáni liberális-szocialista sajtócsend is ezt mutatja… ezt igazolja.

Nem könnyű tehát a hazát megvédeni ma, amikor a belső ellenállás, hazaárulás és lélektelen aljasság a legmélyebb szintre csúszott. Soha ennyi szemét nem élt Magyarországon, mint ma, soha ilyen aljas gazemberek nem lehettek a politikai palettán, mint napjainkban, mert akkor még kötél járt a hazaárulásért. Ma ezerszer nagyobb a bűn, hiszen 500 éve nem volt ekkora veszélyben az ország… S a kötelező kvótát sem vonta vissza a Sátán három, uniós helytartója.

Hírdetés

Azonban két dologban töretlenül hiszek: – Az egyik, hogy végül e sok aljas áruló alul marad, és a népszavazás győz. A másik, hogy eljön az idő, amikor nem kell a pc miatt két lovat egy fenékkel megülnünk (mindenkinek megfelelnünk), és végre bíróság elé állíthatjuk a mai hazaárulókat és a 2006-os vérengzés elrendelőit végrehajtóit és azokat a bírákat, akik akkor a politika utasítására ismét a Rákosi rendszert idézve, aljas módon a szemüket vesztett, meglőtt, megkínzott emberek ellen ítéltek. Mert a nemzet végre fel akar egyenesedni és ez sikerül is neki…

A magyarokat gyűlölő zsidók és liberálisok is be kell, hogy lássák: a keresztény, harcolni képes magyarság nélkül ők sem élik túl a muszlim megszállást – ahogy a főimám ezt felvázolta Mekkában. Tehát nem kellene hőzöngeni, hazudozni, hanem az együttműködést kéne keresni, mert műsképpen mind meghalunk. És még csak vagonok sem kellenek hozzá… helyben fejeznek majd le – hallgatva a főimámra.

A főimám cáfolhatatlan beszédének fent idézett részletét nyomtassuk ki a plakátokra… Harsogjuk a rádiókban és a TV-kben, posztoljuk a neten… Mert ő és hívei komolyan gondolják, amit mondott… Európának pedig komolyan kellene vennie… a Vatikántól Brüsszelig…

Ahogyan mi komolyan vesszük. És győzünk! Mert győznünk kell a lélektelen és aljas, hazaáruló ellenzék minden erőfeszítésével szemben… Csak ne feledkezzünk el imádkozni:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”

Stoffán György 

http://stoffangyorgy.blogspot.com/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »