Alig észrevehetően ismét elzúgott egy forradalom

Alig észrevehetően ismét elzúgott egy forradalom

Ellentmondásos hírek keringenek a betiltott ellenzéki sajtóban, mely sajtó egyrészről olyan sok szereplőből áll, hogy ennek a kis írásnak a nagy részét elfoglalná, ha mindegyiket felsorolnám, másrészt – kis túlzással – hetente alapítanak az elnyomott demokraták egy újabb hírportált.

Hátha. Csak az íze kedvéért.

Hogy mire is készüljenek az ország felszabadításában érdekelt haladó fotel- és körút-forradalmárok?

A napokban például fiatal középiskolások egy maroknyi csoportja rendezett izgalmas performanszt az EMMI épülete előtt. A ]]>Pestisrácok.hu videójából]]> kiderült, hogy amíg egy szemüveges fiúcska cipős dobozokkal építőkockásat játszott, addig másik három kis barátja az elnyomott haladó sajtót vezette vidám dalolás közepette.

A betiltottak háromszor annyian voltak, mint a demonstrálók.

Az oktatásért tünciző gyerekek egyébként a Pink Floyd egyik klasszikusát kísérelték meg eldalolni dacosan csillogó szemekkel, mely dal egyik sora arról szól, hogy nincs szükségünk oktatásra (we don’t need no education)

Szerintem viszont: mi az, hogy! Nagyon is. Leginkább angol nyelvre.

Volt még egy kedves fiatal lány, aki felháborodottan mesélte, hogy neki sokat kell tanulni, és a közismereti órák után a gonosz szülei még táncoktatásra is beíratták. Ahol is legutóbb elájult.

Ezen a szürreális ponton azért felmerült bennem, hogy a kiskamasz ki ellen is lázad pontosan: anyuka, vagy Orbánbasi ellen?

Zárójel. Itt jegyezném meg a tánc iránt érdeklődő fiataloknak, hogy sajnos ilyen ez. A sikert nem adják ingyen. Én is ájultam el. Sőt! A reggel nyolctól este tízig tartó gyilkos tréningek következtében sokkal cifrábbakat is produkáltam. De talán megérte. A titok: kevesebb tünci, több gyakorlás, különben úgy járhatunk, mint Gulyás Marci, aki már Színművészeti Főiskola óráinak látogatása helyett is tüntetések szervezésében találta meg önmagát. Ki is rúgták. Zárójel bezár.

Hírdetés

Szóval, hogy szavamat ne felejtsem, a haladókák egészen furcsa módon számoltak be a kormányváltásnak otthonról szurkoló olvasóiknak a tüntetésről.

Újabb zárójel. Nem is hibáztatom őket ezért. Én magam is össze-vissza írogatnék mindenféle hülyeséget, ha be lennék tiltva és mégis dolgoznom kellene. Az vesse rájuk az első követ, aki nem lenne összezavarodva ebben az ellentmondásos helyzetben. Újabb zárójel bezár.

Azon ujjongtak ugyanis, hogy ezek a csillogó szemű, ártatlan fiatalok milyen jó, hogy ilyen kevesen voltak, és milyen emelkedett hangulatban kezdték lebontani az orbáni diktatúra a demokrácia romjaira épített ijesztő bástyáit.

Mert mi, a hatalom csecsét szopó elvtelen lakájpropagandisták, hetek óta arról cikkezünk, hogy jön a forró ősz, meg az erőszakos tömegtüntetések.

De bibibi! Most jól megmutatták nekünk, hogy milyen alaptalanul is riogattunk tiltakozó tömegekkel, hiszen, lám, alig lézengett valaki a demonstráción.

Tusé.

Gratulálok.

A tüntike után a betiltottak persze a szokásos ügymenet szerint most is bementek Olgához, hogy arról panaszkodjanak, hogy alig lehet rávenni az embereket, hogy kimenjenek az utcára Orbán leváltásáért bulizni.

Csendben kérdem, nem lehet, hogy a nép nem akarja leváltani Orbánt?

Apáti Bence –]]> http://polgarportal.hu]]>

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »