Alig lesz valami közünk a Budapest-Belgrád vasúthoz, mindent a kínaiak csinálnak

Alig lesz valami közünk a Budapest-Belgrád vasúthoz, mindent a kínaiak csinálnak

A Magyar Nemzetnek a közlekedési szakértő azt mondta, a tender kiírása gyakorlatilag már eleve kizárja, hogy kínai cégeken kívül más is elinduljon, egyszerűen azért, mert olyan nagyságrendű, vasútépítésből származó árbevételt írtak elő, amit a kínai mellett csak az orosz, amerikai vagy indiai cégek tudnának teljesíteni.

A szakember úgy véli, a tervezést, a földmérést és az egyéb előkészítő munkálatokat szintén kínai mérnökök végzik majd – mondta, míg a magyaroknak csak kisebb segédmunkák jutnak a tervezésben is. A kínai vállalat pedig még a saját gépeit is hozza magával az építkezéshez.

Ezek viszont a legjobbnak számítanak, ugyanis 100 méternyi pályát képesek lefektetni egy óra alatt, így a 160 kilométeres pályaszakaszt pár hónap alatt be is tudják fejezni – természetesen a gépek személyzete kínai lesz – tette hozzá Andó Gergely a lapnak.

Hírdetés

A magyar szakembereknek a pálya és az állomások biztosítóberendezéseinek szerelésében lehet nagyobb szerepük, mert azokat nem ismerik a kínaiak.

A szakember viszont rávilágított arra is, hogy talán jobban is járunk a kínai tempóval, hiszen Magyarországon már így is munkaerőhiány van.

A beruházás elvileg 550 milliárd forintba kerül, aminek 85 százaléka kínai hitel, az összeg kamatostul 700 milliárd forint is lehet – ez így durván 2400 év alatt térülne meg, kivéve, ha sikerül megvámolni az EU-ba itt érkező kínai árukat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »