Amerika ENSZ-nagykövete ordenáré módon hazudott háborús hangulatkeltés céljából

Amerika ENSZ-nagykövete ordenáré módon hazudott háborús hangulatkeltés céljából

„Provokatívnak”, „felelőtlennek” és „destruktívnak” nevezte Irán ENSZ nagykövetsége Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet azon tegnapi állítását, hogy a múlt hónapban Jemenből Szaúd-Arábiára kilőtt rakétát Irán szállította. Az iráni nagykövet kijelentette, a Haley által bemutatott állítólagos bizonyíték éppen olyan hamisítvány, mint amikor az USA Irak lerohanása előtt azt állította, hogy ott tömegpusztító fegyverek vannak. Hozzátette: e vádaskodások egyik célja, hogy leplezze  Szaúd-Arábia Jemenben elkövetett háborús bűneit, amelynek során a polgári lakosságból eddig több mint tízezer embert öltek meg, három millió embert tettek hajléktalanná, szétverték Jemen infrastruktúráját és egészségügyi rendszerét, miközben az ENSZ megállapítása szerint olyan éhínséget okoztak, amit a világ nem tapasztalt évtizedek óta, jelenti az iráni PressTV angol nyelvű szolgálata.

Ugyanerről a témáról a Sputnik News orosz hírügynökség angol nyelvű portáljának az Egyesült Államok globális háborúi ellen fellépő CODEPINK nevű, nők által alapított amerikai békeszervezet egyik vezetője azt nyilatkozta, felháborító az amerikai ENSZ-nagykövet hamis pózolása a kilőtt rakéta mellett akkor, amikor az Egyesült Államok fegyvereket ad el Szaúd-Arábiának, amelyekkel naponta bombázza és gyilkolja le a jemeni polgári lakosságot. A szóban forgó rakéta egyébként senkit nem talált el és arról azt állítani, hogy az a háború új fázisa, totálisan elterelő hadmozdulat a valódi bűnösökről.

Szintén ugyanezen médium ad hírt arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapi sajtókonferenciáján kijelentette: Donald Trump amerikai elnök képtelen volt betartani Oroszországra is vonatkozó választási ígéreteit, ugyanis abban az amerikai politikai establishment akadályozza. Putyin ugyanakkor derűlátóan nyilatkozott országaik jövőbeni kapcsolatai rendezéséről. A Kreml hivatalosan közölte: a két elnök tegnap telefonon beszélt egymással, Trump elnök kezdeményezésére.

Hírdetés

A Miraj News indonéz hírügynökség arról számol be, hogy a burmai muzulmán kisebbséghez tartozó rohingyák Burma északnyugati részében lévő Rahin tartományban tíz rendőrállomást támadtak meg, bombákat is bevetve. A burmai hatóságok ma közölték: 21 lázadót öltek meg és 11 rendfenntartó vesztette életét a támadásokban.

A tegnap Pekingbe érkezett Mun Dzsein dél-koreai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek jelentős javítják a két ország kapcsolatát, amely, mint hangsúlyozták, mindkét nép érdekeit szolgálják. A koreai elnök kifejezte azt a szándékát, hogy országa csatlakozzon az Új Selyemút nevű globális kínai infrastruktúra projekthez, jelenti a Hszinhua kínai hírügynökség.

(Echo TV nemzetközi lapszemléje, először ma 11:55-kor)

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »