Amerikai mesterlövész

Azt reméltem, valódi háború-ellenes filmet nézhetünk meg, amikor belekezdtünk az „Amerikai mesterlövész”-be. A film végére csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy egy újabb csillagos-sávos zászlólengetést produkált Hollywood, amit ráadásul Clint Eastwood neve és 6 Oscar-díj jelölés is fémjelez.
Bevallom őszintén, az egész film alatt azt vártam, mikor omlik össze az a maszlag, amivel egész Amerikát etetik, miszerint igazságos háborút folytatnak tőlük több ezer kilométerekre lévő országokban. Nem omlott össze.
Maradt a végkövetkeztetés: az arabok terroristák, az amerikai katonák pedig tökös gyerekek. És hős az, aki idegen országokban (megszállóként) nőkre és gyerekekre lövöldöz.

A történet eredete: 1999-től 2009-ig az Egyesült Államok Haditengerészetének SEAL-je, Chris Kyle érte el a legtöbb halálos mesterlövész-találatot az amerikai hadtörténetben. A Pentagon hivatalosan több mint 150 találatot igazolt (az addigi amerikai rekord 109 volt). Az iraki felkelők annyira rettegték Kyle-t, hogy az al-Shaitan (“az Ördög”) csúfnevet adták neki, és vérdíjat tűztek ki a fejére. Kyle legendás hírnevet szerzett SEAL-, tengerészgyalogos- és a hadseregben szolgáló bajtársai körében, akiket gyilkos hatékonysággal védett a háztetőkről és mindenféle rejtett lőállásból. Kyle mesteri beszámolója rendkívüli harctéri élményeiről minden idők legkiválóbb háborús emlékiratai közé tartozik.
A texasi születésű Kyle, aki gyermekkorában, apjával vadászva tanult meg lőni, vadlóbetörő rodeó bajnok volt, mielőtt beállt a haditengerészethez. 9/11 után a terrorizmus elleni háború első vonalában vetették harcba, és hamarosan világklasszis mesterlövészként találta meg hivatását, aki ellenséges tűzben teljesít a legjobban. Személyes rekordját egy 1,9 kilométeres távolságból leadott halálos lövéssel Bagdad környékén állította fel. Falludzsában az ellenség heves tüzével dacolva mentett meg egy utcai harcban kelepcébe került tengerészgyalogos csoportot. Ramadiban közelharcban, a pisztolyával terítette le a felkelőket. Kyle őszintén beszél a háború kínjairól: két sebesüléséről és két közeli barátja tragikus haláláról.
Az Amerikai mesterlövész tiszteleg Kyle harcostársai előtt is, akik keményen verekedtek a harcmezőn, és attól távol is. És a történetet végigkísérő megindító, egyes szám első személyben íródó beszámolóiban Kyle felesége, Taya nyíltan beszél arról, milyen terheket rakott a háború Chris mellett a házasságukra és gyermekeikre is.
Chris Kyle, miután leszerelt, Fitco Carest néven létrehozott egy jótékonysági alapítványt a poszttraumás betegségben szenvedő háborús veteránok számára. S a sors szörnyű fintora folytán Kyle korai halálát is egyik leszerelt veterántársa okozta, aki a texasi lőtéren, 2013-ban ellene fordította fegyverét. (forrás: http://www.libri.hu/konyv/chris_kyle.amerikai-mesterlovesz.html)

Nincsenek véletlenek. Ezt mindig vallom és hangoztatom. Saját könyvemben (Útmutató az Élethez a Föld nevű bolygón) és előadásaimban is mesélek Ilan Ramón izraeli vadászpilótáról, aki Palesztinát bombázta, majd űrhajósként tűzhalált halt a Columbia űrrepülőgépen (egy Palestine nevű település felett).

Hírdetés

Chris Kyle (1974-2013) sosem kérdőjelezte meg az USA háborúinak igazságosságát. A média agymosása beszippantotta, ez a motiváció vezetett oda, hogy droidként ment gyilkolni egy igazságtalan harcba. Az ok-okozat törvénye alól senki nem kivétel, aki meggyilkol 160 embert – mindegy, milyen indokkal –, saját sorsát is megpecsételi. Lehet érveket sorolni, hogy ellenségek, és a bajtársakért… Mindegy. Bajban van mindenki, aki fegyvert emel másik ember ellen. Mert magának is meg kell tapasztalnia a másik oldalát ennek.

Egyszerű törvény ez: ne ölj! Ha mindenki betartaná, sosem lennének háborúk a világon. Nem véletlen, hogy a valódi amerikai mesterlövésznek ugyanazt a halált kellett megtapasztalnia, amit másoknak is okozott.

Both Gábor


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »