Amit Lukácsról és szobráról tudnotok kell

Amit Lukácsról és szobráról tudnotok kell

Magyarország legsikeresebb politikai ereje az elmúlt időszakban ismét feltakarított utánatok egy, csodák-csodájára az elmúlt 27 évben gond nélkül bűzölgő kutyapiszkot. Mivel ez nektek érthetően nem nagyon tetszik, ismét ideje tisztázni néhány kérdést. Főleg, mivel úgy látjuk, hogy a tudomány mindenhatóságába vetett tengermély hitetek ellenére a Csillagkaputok valamiért ismét üzemzavarral küszködik, és az alternatív univerzumotokban ragadt veletek.

Hazudhatnék udvariasan olyasmiket, hogy ez bonyolult kérdés, de beszéljünk őszintén. Alapvetően azért nem állhat, mert elkúrtátok 2002 és 2010 között. Nem kicsit, nagyon! Európában olyan böszmeséget nem csinált senki, mint amilyet nektek sikerült.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Lukács Györgynek bohém természete és kozmopolita világnézete következtében volt még pár hazája Magyarországon kívül. Ha jól tudom, azokban egyelőre még nem a 0rbán uralkodik. Talán próbáljatok meg ezekben szobrokat meg lakásmúzeumokat létrehozni. Van az a mondás, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez…, akkor menjetek inkább ti a sok kis mohamed után, és előbb-utóbb elvezetnek benneteket Lukács György egy másik hazájába, ahol van igény ilyesmire.

Persze, és a lányok (fiúk is akár) szó nélkül leszopnak, ha Lukács-póló van rajtad, mert a csegevarás már lecsengett. Parndorftól Nome-ig az egész Művelt Nyugat gyakorlatilag Lukács-lázban ég. Főleg, mióta a köcsög fideSS be akarja záratni a lakásmúzeumát, ami Magyarországon világhírnévre tett szert.

Én is megkérdezném amúgy, hogy véletlenül nem vagytok-e leszármazottak, csak engem szerintem feljelentenétek ezért.

Igazán jó látni, ahogy hatalmas hévvel nekikezdtek valaminek. Aztán ez a valami rendszerint a szakértelmetek teljes hiánya miatt (vagy pont annak következtében) totálisan befuccsol. Utána rögtön ugyanilyet akartok megint, csak másik köntösben, és dehogyis van nektek közötök az előző kudarchalmazhoz.

A legmókásabb, hogy velünk mindig teljes komolysággal próbáljátok eljátszani ezt a rossz bohóctréfát, őszinte hévvel magyarázva, hogy ti nem is olyan komcsik vagytok, hanem a jó komcsik, meg hogy a zöld ávó az nem is a kék ávó, hanem sokkal jobb, szebb és emberségesebb. Sajnos mi csak az ávót, nézzük, és a színkódjaitok nem érdekelnek bennünket. Ugyanez a probléma bizony itt is felmerül.

Azt mondjuk nem vitatom, hogy ő élete teljes hosszában leninista tudott maradni. Gondolom a múmiája előtt is ezért térdepeltetek annyira lelkesen. Lukács hősies átállásához pedig javaslom a Wikipédia átszerkesztését, mert ott ilyen fake newsokat találni:

„A szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették. 1957. április 11-én hazatérhetett, ami után levélben kérte, hogy az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP tagja lehessen, de az MSZMP-be már nem igazolták vissza.”

1967-től tagja lett az MSZMP-nek (szavai szerint „visszazárta a párt”), amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Hitt a marxizmus reneszánszában, 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte.”

Hírdetés

 

Hoppá! Nem ezért került bajba pár hónapja Kende doktor Majtényi kapcsán? Na, jól van. Minek is itt píszískedni, végülis igazatok van. Kéne valami zsidó szobor oda, velünk lehet tárgyalni. Mondjuk legyen akkor Boskovits „Bob” Sándor százados, aki bátran harcolva esett el a sokszoros amerikai túlerővel szemben, mint magyar királyi hivatásos repülőtiszt, és mint ortodox rabbi fia. Nézegessétek csak őt tüntetésre sietés meg kutyasétáltatás közben! Hátha átgondoljátok, mit és hol rontattok el az életben.

Akkor idő és helyszűke miatt gyorsan:

Akkor idő és helyszűke miatt gyorsan:

Csakis neked.

Csak hajrá, most tényleg valami elindult!!444!!!

Eddig is szavaztál, nem? Na és kire, ha nem vagyok indiszkrét.

Nem fog.

Ezt már nagyon sok éve mondod, aztán valahogy még mindig itt vagy. Paprika is meddig jutott? Bécs? Érdekes, hogy ha Magyarországon befuccsoltok, akkor berajzotok ebbe a (számunkra) zavaróan közeli patkányodúba. Úgy látszik, ez valami történelmi szükségszerűség nálatok.

tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »