A világtörténelem számtalan szebbnél szebb példát tud felhozni azon tanulságos esetekre, mikor egyes népek a baljós jelek ellenére – úgymint levágott fejek, megerőszakolt asszonyok, megölt vagy elrabolt gyerekek -, nem vesznek tudomást az egyébként teljességgel indokoltnak tekinthető veszélyről. Inkább üdvözült mosollyal rendelnek még egy kört, majd tovább paráználkodnak rabszolga nőik, s uraik társaságban.
(Feleségeik elrabolva, gyermekeik pedig egy posztgraduális janicsár-képzőben épp a handzsár precíz használatát tanulják egy jó képességű mohamedán mestertől, szóval idő, mint a Jón-tenger. )
Az ilyen népeket a szokásos ügymenet szerint kiirtják, majd történelemórán tanítják.
Akiket azonban a történelem kevéssé köt le, és inkább más tudományok izgalmai iránt érdeklődnének, azoknak mondom, hogy ez a jelenség az állatvilágban is megfigyelhető. Több “náci” is megénekelte már a méltán híres dodók történetét, akik (megszemélyesítve) olyannyira elkényelmesedtek a festővászonra kikívánkozó Mauritius szigetén, hogy természetes ellenségek híján, mind a repülés, mind a gondolkodás haszontalannak a legkevésbé sem tekinthető képességéről lemondva, a fentebb említett üdvözült mosoly kíséretében vették tudomásul, hogy pár tucat matróz, pár tucat bot segítségével kiírtja őket.
(Akik e sorok olvasásakor mély depresszióba esnének, azokat megnyugtatom, hogy szegény dodók az elhülyülés azon fokán voltak, hogy valószínűleg fel sem fogták, hogy épp kihalnak…)
Szerény véleményem szerint viszont szerencsétlen dodókat igazságtalanul emeljük ki folyton, hiszen nem ez az egyetlen állatfaj, amely végtelen naivságuknak hála kihalt vagy éppen, hogy csak ki nem halt.
Felsorolni is lehetetlen, de néhány liberálist – pardon: állatot kiemelnék. Úgymint a különböző fajtájú fókák, pingvinek, delfinek, s bálnák.
A kedves kis dundi fókák is pont ugyanolyan boldog tudatlansággal viselték a furkósbot általi halált, mint a dodók. A bálnákhoz ugyan szigony is kellett, de lényegét tekintve nincs számottevő különbség. A képlet ugyanaz: buta állat + rafkós és éhes ember = elpusztított állat.
Vannak bizonyos fajok, amelyek kihalásra vannak ítélve, ugyanis nem ismerik fel a veszélyt.
Nem félnek…
Hogy miért meséltem mindezt el? Magam sem tudom. Csak úgy eszembe jutott.
Két napja, három percenként kénytelenek cserélgetni a világ dodói a profilképüket. Ha agyonütnek sem tudom megmondani, hogy öt, hat vagy hét furkósbot egyszerűséggel elkövetett terrorcselekmény volt a napokban.
A dodók viszont büszkén közlik a világgal, hogy nem félnek.
Én félek.
De nem is fogok kihalni.
Apáti Bence
The post Apáti Bence: A dodók nem félnek, én igen… appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
