Aranykincsre bukkantak egy ódon zongorában

Jelentős aranykincsre bukkantak egy öreg zongorában az angliai Shropshire grófságban.

A kincset akkor fedezték fel, amikor a zongora új tulajdonosai karácsony előtt megjavíttatták és felhangoltatták új szerzeményüket.

Szakemberek szerint az értékes leletet „szándékosan rejtették el” a hangszerben több mint száz éve. A kincs eredetéről vizsgálatot indított Shrewsbury bírósága, megpróbálják megállapítani, hogy létezhet-e örökös, aki igényt tart rá, valamint azt, hogy műkincsként kell-e nyilvántartani – adta hírül a BBC honlapja.

Hírdetés

A vizsgálatok kiderítették, hogy a Londonban készül zongorát 1906-ban adták el egy Saffron Walden-i zeneboltnak. 1983-ig azonban nem ismert a története, akkor vásárolta meg egy térségbeli család, aki később Shropshire grófságba költözött. Új tulajdonosai ingyen jutottak a hangszerhez, és bejelentették a kincs fellelését a ludlow-i múzeumnak.

Peter Reavill, a londoni British Museum szakembere a leletet „elképesztő gyűjteménynek” nevezte. „A mostani tulajdonosok bejöttek a múzeumba és kiterítették az asztalra a kincseket. Régész vagyok, műkincsekkel foglalkozom, de leginkább középkori brossokkal. Soha nem láttam ehhez foghatót” – mondta a szakember. A kincsekről mindaddig nem tesznek közzé semmilyen részletet, amíg folyik a kutatás a lehetséges tulajdonosok után.

Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »