Az Audi elektromos autók gyártását tervezi Magyarországon

Az Audi elektromos autók gyártását tervezi Magyarországon

Most ennek kapcsán ma újabb fontos bejelentés érkezett az Auditól, miszerint az elektromos autókat a vállalat összes gyárában, így a magyar és mexikói összeszerelő üzemben is gyártani fogják. Az Audi még tavaly jelentette be, hogy az első tömeggyártott elektromos autója egy SUV lesz, mely gyártása 2018-ban a Brüsszel melletti összeszerelő üzemben indul. Azonban a szakszervezetek nem nézték jó szemmel, hogy nem az Audi otthonában fogják gyártani az új elektromos modellt, így komoly nyomást gyakoroltak az autógyártóra, hogy mihamarabb helyezzék a gyártást Németországba. Úgy tűnik a szakszervezetek több mint sikerrel jártak, ugyanis ma a vállalat vezetője, Rupert Stadler az ingolstadti gyárban 7 ezer munkás előtt bejelentette:

A jövőben a vállalat összes gyárában készülnek majd elektromos autók

Hírdetés

A németországi Ingolstadtban és Nickelsulmban lévő gyárakon kívül (ahol egyébként 88 ezer munkás, azaz globálisan az alkalmazottak kétharmada dolgozik) az Audinak vannak összeszerelő üzemei Belgiumban, Magyarországon és Mexikóban is, sőt, a Volkswagen és Skoda gyár-hálózatán keresztül a tengerentúlon is építenek autókat. Mindezektől függetlenül a szakszervezeti vezető, Peter Mosch sietségre szólította fel az Audi vezetőit, hogy mihamarább kezdjék meg az elektromos autók összeszerelését a német gyárakban, mivel a munkások attól tartanak, hogy elveszíthetik a versenyt az elektromos autók piacán. A munkások még az év végéig szeretnének eredményeket látni -Mondta Mosch.

Az elektromotorok fejlesztése és gyártása már zajlik Győrben

Peter Kössler, az Audi Hungária Zrt. igazgatóságának elnökeként jelentette be idén májusba, hogy megkezdődik az elektromotorok és az új járműmodell, a Q3-as egyes elemeinek gyártása Győrben. Kössler akkor hangsúlyozta azt is, hogy a teljes hajtáslánc az Audi első akkumulátoros autóihoz Magyarországról kerül ki majd. A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »