Az elfogott sorozatgyilkos a szlovák kriminalisztika egyik legbrutálisabb gyilkosa

Az elfogott sorozatgyilkos a szlovák kriminalisztika egyik legbrutálisabb gyilkosa

POZSONY. Legkevesebb három ember kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítják a vágsellyei származású Miroslav L.-t, aki valószínûleg az egyik legbrutálisabb bûnözõként kerül be a szlovák kriminalisztika történetébe – írta a SME napilap Peter Hraškóra, a Nemzeti Bûnügyi Hivatal igazgatójára hivatkozva.

Az igazgató szerint a 39 éves férfi olyan kíméletlenséggel követte el a gyilkosságokat, hogy azok részleteit nem is lehet a nyilvánosság elé tárni. "Nyilvánvalóan életfogytiglani vár rá" – mondta Hraško.

Elsõ áldozata saját élettársa volt, akivel Csehországban élt, mielõtt visszaköltözött Szlovákiába. A nõ azt gyanította, hogy a férfi megcsalja, ezért el akarta hagyni, de Miroslav L. megfojtotta és elégette.

A gyanúsított 2010-ben megölt egy férfit is, akinek feleségével a közösségi médiában ismerkedett meg. Az asszony arra panaszkodott, hogy férje bántalmazza õt, mire Miroslav L. megígérte neki, hogy megszabadítja tõle, és aztán meg is ölte – megfojtotta – a férfit.

Meggyilkolt a gyanúsított egy nõt is, akivel ugyancsak az interneten, egy csevegõfórumon ismerkedett össze.

Hírdetés

A SME értesülése szerint az elkövetõ minden áldozatát feldarabolta és elégette, ezért azonosításuk nehézségekbe ütközik. A gyanúsított maga mutatta meg a rendõröknek, hol szórta el a hamvakat.

A nyomozók szerint a brutális sorozatgyilkosnak háromnál több áldozata is lehet, köztük az egyik meggyilkolt nõ másfél éves kislánya, aki nyomtalanul eltûnt.

A sorozatgyilkos véletlenül bukott le, ugyanis az eltûntek keresése során egy privigyei nyomozó felfigyelt arra, hogy többen közülük ugyanonnan tûntek el, ahol a férfinak is bejelentett átmeneti lakhelye van.

Vizsgálják, hogy a többi eltûnt is kapcsolatban állhatott-e a gyilkossal.
 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »