„Az ember olyan teremtmény, aki ha valamit akar, azt el is veszi”

„Az ember olyan teremtmény, aki ha valamit akar, azt el is veszi”

Egy mozgásban lévő mag nem tud meggyökerezni. – Maradj már nyugton! – üzeni Li Csholszu (Lee Chul Soo) a Földművesek mondása című fametszetén. És ha valaki, hát ő pontosan ismeri a magok filozófiáját: harminc éve dolgozik a földeken. Amikor pedig egy fárasztó nap után hazatér, a természet emberéből másfajta alkotóvá lényegül át, ő ugyanis Dél-Korea egyik legjelentősebb fametszetkészítő művésze. Munkáit most Budapesten láthatjuk, a Koreai Kulturális Központban múlt hét végén nyílt meg a Madarak felröppenése című kiállítása.

A budai hegyvidék lábánál, irodaházak, sportközpontok és éttermek gyűrűjében, a négy égtáj felé rohanó emberek forgatagában Li Csholszu metszetei – amelyeket legtöbbször rövid filozofikus költemények tesznek teljessé (Kovács Janka fordításában) – mintha lelassítanák az időt. Szinte halljuk, ahogy a magok gyökeret eresztenek a képein. A föld rezdülései pedig lassan a saját ritmusunkká válnak. Emberi alkotás és természet elválaszthatatlanul fonódik egybe, nem egyszerű visszatükröződés ez, sokkal inkább feltárulás. Már a képek anyaga sem mindennapi: a különleges koreai papír, a hanji a fehér eperfa rostos belső kérgéből kézi technikával készül, és a mesterek esküsznek rá, akár ezer évet is kibír. Li Csholszu nem a pillanatnak alkot.

Még akkor sem, amikor a napi politikára reflektál. A kiállításon látható az év elején készült Gyertyafények pagodája című munkája is, amellyel a korrupciós botrányba keveredett dél-koreai elnök, Pak Kunhje ellen tüntető tömegnek állított emléket. „Abban az évben Betegország lakói gyertyákat gyújtva mutatták meg a nép szívét”, amire a vezetők, „mivel korrupt rendszerüket feladni csak nem voltak képesek”, egyszerűen befogták a fülüket – üzente az ezeréves örökkévalóságnak az alkotás. S hogy a művészet erejét sosem szabad lebecsülni: az államfőt nem sokkal később leváltották, majd le is tartóztatták, vesztegetéssel és hatalommal való visszaéléssel vádolják.

Li Csholszu nem először reagált a saját eszközeivel a hatalmi visszaélésekre. Az 1954-ben született művész írónak készült, később mégis a képzőművészet felé fordult, autodidaktaként csatlakozott a Minjung mozgalomhoz, amely a kvangdzsui mészárlást követően – ahol több száz tüntető vesztette életét – vette fel a harcot az országot irányító katonai diktatúrával. – A tisztességtelen politika és az elnyomás ellen emeltem fel a szavam – mesélte lapunknak a művész. – Ahogy azonban lassan változott a rendszer, úgy készült egyre kevesebb politikai alkotásom.

Amikor a szabad választásokkal az ország 1987-ben maga mögött hagyta a diktatúrát, a művész családjával vidékre költözött. Művészete ekkortájt a zen buddhista tanításokból, mindenekelőtt Paj-csang Huaj-haj (Baizhang Huaihai) tanításaiból merített inspirációt. A VIII. században élt mester és iskolája úgy élte túl a buddhista üldözéseket, hogy nem adományokra, hanem a saját mezőgazdasági munkájukra támaszkodtak, megőrizve önállóságukat a nehéz időkben. Li Csholszu saját földjét művelve önellátó gazdaságot alakított ki, sőt, mint elmesélte, mivel nagyobb területen gazdálkodik, mint a környékbeliek, a termények jó részét ellenszolgáltatás nélkül elosztja a falubeliek között.

– Hiszen a természetet nem zsigerelhetjük ki a saját kedvünkre – fogalmazott. Az önzés nem kerekedhet felül az együttélés és a segítségnyújtás eszméjén. Gondolatai a metszeteken nyernek művészi formát. A másik kisegítésére siető lélek című művén elsőre egy hatalmas ujjlenyomatot látunk, alaposabban megvizsgálva azonban kiderül, nem csupán ujjlenyomat, de egy vetés barázdáit követjük a szemünkkel. A sorok között emberek dolgoznak. – Ha valaki gyorsabban halad, a sajátja végeztével a társa barázdájába fordul, hogy segítse a munkáját. Végül középen találkoznak. Az élet csak így működhet.

Paj-csang mester tanítása szerint „ha izzadság nélkül éled az életed, rosszabb vagy, mint egy koldus”, hiszen „a munka a létezők sorsa”. Ebben a munkában pedig lassan beleolvadunk a természetbe, ahogy azt a Munkanap című képén is látjuk: „Egész nap a rizsföldön robotolva az idő múlásával egyre jelentéktelenebbé válunk, mint valami piócaféle vagy lepke…” És ez a pióca közel sem lenézendő létforma, hiszen ahogy egy másik metszete hirdeti: „Ezen a világon nincs egy haszontalan élet sem. Sehol!”

Hiszen a létezésünk, ha hihetünk Li Csholszu művészetének, egy az univerzummal. Erről árulkodnak az ujjlenyomattá változó barázdák is, jelezve, hogy a megmunkált föld is mi magunk vagyunk. De erről beszél a Boldog születésnapot! című képe is, amelyen az anyaméhben úszó magzat köldökzsinórja a „millió csillag terébe” vezet. – Sajnos erről sokan elfeledkeznek. Manapság már alig tudunk békében élni a természettel, tönkreteszünk mindent magunk körül. Az ember olyan teremtmény, aki ha valamit akar, azt el is veszi – mondta a művész, majd különös bókkal lepett meg bennünket. Csak pár napot töltött Magyarországon, de ez idő alatt úgy tűnt neki, az emberek nálunk valóban aggódnak a természetért, nem úgy, mint Dél-Koreában, ahol hatalmas méreteket öltött a környezetszennyezés.

A buddhizmus metszetekbe zárt békéje a világpolitikai eseményeknek hála különös fénytörésbe kerül. Hiszen a mag hiába gyökerezik meg, ha jön a hidrogénbomba, s letarolja a termést. – Ami Észak-Koreában történik, az nem is annyira ijesztő, mint inkább szomorú. A rakétatesztek és az atomkísérletek nem vezetnek sehova. De a dél-koreai és az amerikai válaszlépésekkel sem értek egyet. Békére van szükség, mégpedig azonnal – fogalmazott. A két ország közti feszültségről a művész egyik leghíresebb, A madár egész testével repül című alkotása előtt beszélt. – Dél-Koreát általában a jobboldali politikával azonosítják, és ebben a rendszerben a kommunista Észak-Korea lesz a baloldali. De ahogy azt mindenki tudja, a madár nemcsak a jobb, és nem is csak a bal szárnyával, hanem az egész testével repül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »