Az igazi Betlémská kaple

Az igazi Betlémská kaple

Betlémská kaple, Žižkov. A komor épület úgy húzódik meg az emeletes házak gangos udvarától övezve, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát, és a felnőttek lába előtt seggel vágja magát a földhöz.

Az épület Emil Králíček munkája, Prága alig ismert modern építészéé, számomra talán fontosabb, mint a gótikus Prágát képviselő Petr Parléř. Jellegzetes stílusát dicséri az Adamova lékarna a Václavákon, Libeňben a Palác Palmovka és a Sokolovna épülete, valamint a Sva­tého Vojtěcha templom, a dům Dia­mant a Spálenán Nepomuki János szobrával, vagy a kubista lámpa a Jungmanovo náměstín. E munkáin végigtekintve tisztán látszik a kései szecessziótól való fokozatos elmozdulás a letisztult, geometrikus formák felé, vagyis a kubizmus hatása. A Betlehemi kápolnán már az első pillantásra látszik, hogy az art nouveau alapvonalai leegyszerűsödnek, kubista elemek decens kombinációjában törnek meg. A legszembeötlőbb ebben a lutheránus puritánságban az orgonán és a szószéken látható domború, geometrikus csillagábra. Színes hasonmásaikat az egykor csupasz falakra csak 1992-ben festették egy képzőművészeti iskola diákjai. A térbe tökéletesen illeszkedő csillárok is újak, eredetileg a vyšehradi nagytemplom számára készültek. Mondja a vezetőm.

Az a legenda terjeng Prágában, hogy a kápolnát, ahol mindig is gyakoriak voltak az orgona- és egyéb koncertek, a The Plastic Peop­le of the Universe egy időben próbateremként használta. A legenda igazát kár firtatni, annyi azonban bizonyos, hogy állítólag a zenekar tagjai itt ismerkedtek meg Jiří Šulával, későbbi dobosukkal. 

A kápolna látogatható, bár – leszámítva az istentiszteleteket – nincs sem látogatási idő, sem nyitva tartás – turisták ide úgysem jönnek. A templom kapuján egy csengő van, amelyet az első alkalommal észre sem vettem. A második alkalommal megnyomtam, de nem történt semmi. A harmadik alkalommal a bejárattal szembeni gangról egy középkorú férfi szólt ki. Mondtam, a kápolnát szeretném megnézni. Magára kapott valamit, bezárta a lakást, s kisvártatva ott termett. Lelkész vagy templomszolga?, nem derült ki. Mindent töviről hegyire elmagyarázott, és minden kérdésemre válaszolt.

Végezetül kilétem felől érdeklődött, a furcsa cseh miatt azt hitte, hogy német vagyok, mondom, nem, magyar, de Szlovákiából, itt lakom a szomszéd utcában. A huszonöt éves függetlenség elég ahhoz, hogy ez még egzotikusabbnak hasson. Dicséri a nyelvem. Valóban, egy prágai ma már nemigen hall csehül – jobban mondva csehszlovákul – beszélő magyarokat. Nem is nagyon lehet, mondom a vezetőmnek, mármint az én generációm és a fiatalabbak számára az egykori együttélés hagyománya (?) újra- (s nem újjá) alkotásra szoruló rom. A történelem persze összeköt, ott van már Mária Terézia, Maradon is csak a türelmi rendelet után épülhetett meg a kálomistatemplom. Vagy a husziták, akik a 15. században feldúlták Maradot és környékét egy rablóhadjárat során. Utóbbit persze már csak gondolatban teszem hozzá.

Kifelé menet egy elegánsan öltözött nőt találunk az udvaron, kezében virágcsokor, s mintha kissé össze lenne zavarodva. A diplomaosztóra jött. Vezetőm már ismeri a forgatókönyvet, mondja, ez a másik Betlémská kaple, rossz helyre jött. Húsz perc az út, szóban kalauzolja. Sosem gondoltam volna, hogy az igazi Betlémská kaple nem templom, mondja a nő. De hát igazából ez a Betlémská kaple az igazi… mondja vezetőm az elsiető elegáns nő hátába. Mindenki azt hiszi, hogy a másik az igazi. Pedig ez a másik – vonja meg a vállát.

Száz Pál

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »