Az MSZP sajtófőnökét feláldozták a Gyurcsányékkal való békülés oltárán

Meglehetősen gúnyos közleményben reagált kedden az MSZP arra, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivő eljárást indít a szocialisták szekszárdi szervezete ellen. Mint kiderült, a pártelnök, Molnár Gyula nem értékelte a humort, és a Facebook-oldalán közölte: azonnali hatállyal felmenti a felelőst, vagyis kirúgja Nyakó István sajtófőnököt.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fmolnargyulaujbuda%2Fposts%2F1502787279769510&width=480&show_text=true&height=266&appId

A történet azzal kezdődött, hogy az MSZP szekszárdi szervezete több, azóta eltávolított Facebook-bejegyzésben is azt állította, Gréczy október 13-án, pénteken a szekszárdi Heimann pincészetben tárgyalt két helyi fideszes politikussal, Horváth Kálmán kormánymegbízottal és Horváth István parlamenti képviselővel, korábbi polgármesterrel.

Gréczy dühösen reagált és leszögezte, hogy azon a napon Budapesten tartózkodott, erre pedig tanúi is vannak. „Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha” – fűzte hozzá.

Hírdetés

Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi elnöke az Indexnek azt mondta, hogy azért tették ki a találkozóról szóló hírt az oldalukra, mert egy szemtanújuk is van. „Ha nem Gréczy, akkor vélhetően a reinkarnációja vagy hasonmása szállt ki a kocsiból múlt pénteken Szekszárdon” – jelentette ki. Kurtyán egy szavahihető szemtanúra hivatkozott, aki fel is írta a kocsik rendszámát. A szekszárdi elnök azt mondta, áll a per elébe, és ha Gréczy pereskedni akar, perelje be őt is.

Az MSZP-központ ezek után reagált gúnyosan: közölték, hogy sokkalta inkább Orbán Viktor leváltásával kellene foglalkozni. „Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook-bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett. Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog” – írták a közleményben, amely Nyakó állásába került.

A Gréczy állítólagos szekszárdi útjáról szóló híresztelés még pikánsabb fordulatot vett, mikor a bejegyzések alatt a kommentfolyamból egy összeesküvés-elmélet is kibontakozott, amibe még az LMP szekszárdi illetőségű társelnökét is belekeverték. Egy hozzászóló ugyanis azt írta: „Miért ne találkozhatna egy DK-s politikus egy háttérbe szorított egykori városvezetővel, aki esetleg pontosan ismeri a város problémáit vagy pl. Hadházy Ákos ügyes-bajos viselt dolgait? Azét a Hadházyét, aki már régóta a teljes ellenzéki összefogás megakadályozásán ügyködik.” Erre valaki az MSZP Szekszárd nevében úgy válaszolt: a fenti hozzászólás „megadja a választ mindenkinek aki olvassa a kommenteket”.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »