Az Origo rárontott a Jobbikra – de a Fideszbe botlott

Az Origo rárontott a Jobbikra – de a Fideszbe botlott

Szintet lépett az „újságírás”: Vona Gábor már azért is büdös, mert pártja generációs alapokon jött létre, tehát eleve nem nyújtott alternatívát az idősebb korosztály számára. Írja ezt a FIATAL Demokraták Szövetségeként alakult Fidesz kedvenc portálja.

Van az a hír néhány nappal ezelőttről, hogy a Fidesz elkezdte telefonon hívogatni az időseket – elhitetendő velük, hogy Vona Gábor általánosságban sértegette a nyugdíjasokat. Az Origo „hírportál” tegnap továbbtekerte a sztorit, természetesen egy szerző nélküli irománnyal, amely immár azt hivatott elhitetni velünk, hogy a Jobbik történetét „végigkísérik a nyugdíjasok másodlagosságát sugalló momentumok”. A mű annyira tökéletes, hogy kénytelenek vagyunk pontokba szedve tálalni (zárójeles megjegyzéseinket csak ínyenceknek ajánljuk):

Vonáék 1. számú bűne: „A Jobbik eleve generációs alapokon jött létre, elődszervezetét, a Jobboldali Ifjúsági Közösséget egyetemisták és főiskolások alapították. A párttá alakulás után a szervezet mozgalmi jellegével elsősorban a fiatalokat vonzotta be, az idősebb korosztály számára nem nyújtott alternatívát.” (Mindezt az az Origo írja, amely mára a FIATAL(!) Demokraták Szövetségeként alakult Fidesz kommunikációs nyúlványaként működik.)

Vonáék 2. számú bűne: A Jobbik-közeli Iránytű Intézet kutatói korábban „37 százalékra mérték a 18-29 közötti pártot választó, biztos szavazók körében” Vona szervezetét. „Több sem kellett a párt vezetésének, és elárasztották az országot a »Jövőt nem lehet megállítani! A fiatalok körében már a legnépszerűbb« feliratú óriásplakátjaikkal (…) A Jobbik büszkén hirdette sok pénzből, hogy milyen népszerűek ebben a korosztályban, azonban az idősebbek felé továbbra sem volt mondanivalójuk.” (Tehát: ha egy párt azt hirdeti, hogy a jövőt nem lehet megállítani – vö. „a jövő elkezdődött” –, mi több, büszke arra, hogy sok fiatal támogatója van, az azt jelenti, hogy a nyugdíjasok ellen politizál. Briliáns!)

Vonáék 3. számú bűne: A Jobbik nem tudta tiszta szívvel támogatni, hogy tavaly év végén a Fidesz-kormány 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt adott a nyugdíjasoknak. (Ez ismét erős érv. Legalább annyira, mintha az Origo felettes énjeként működő Habony Árpád korábbi házaspár-bántalmazási ügyéből azt a következtetést vonnánk le, hogy a Fidesz ellenzi a házasság intézményét.)

Vonáék 4. számú bűne: Egy jobbikos képviselő egyszer azt merészelte mondani, hogy „az árubemutatók célközönsége elsősorban a nyugdíjas korosztály”. És ezt azzal magyarázta, hogy a bemutatók időpontjában ők érnek rá, és mivel a technikai fejlődéssel nehezen tudnak lépést tartani, könnyen megtéveszthetők a termékek gyógyhatását illetően. (Aki a fenti állítássorozat bármely tételét cáfolni tudja, mielőbb jelentkezzen szerkesztőségünkben.)

Vonáék 5. számú bűne: Az előbb idézett jobbikos azt is belemondta az éterbe, hogy „a gyógyszertámogatások keretében nem életkor, nem egyszerűen nyugdíjas státusszal kell szelektálni és meghatározni a különbségeket, hanem úgy kell támogatni a magyar állampolgárokat a gyógyszerköltéseikben, hogy ez igazodjon az ő egészségi állapotukhoz”. (Remélem, értik: a Jobbik el akarja venni a gyógyszert az idősektől, és halálba küldené őket, csak azért, hogy Vona – még nem nyugdíjas – hívei olcsóbban gyógyuljanak.)

Vonáék 6. számú bűne: A Jobbik szóvivője szerint két társadalmi csoport tud eldönteni egy választást. „Az egyik a nyugdíjas-társadalom, a másik pedig jelenleg most már a hazai cigányság társadalma.” (A Fidesz nyilván nem azért folytat telefonos kampányt Vona ellen, hogy begyűjtse a nyugdíjas-társadalom szavazatait, és Farkas Flóriánt sem azért kell bent tartani a rendszerben, hogy hozza a romák voksait.)

*

A fent idézett Origo-alkotásnak mindössze egy szépséghibája van. Noha majd 20 órán át kint volt a portál címlapján, lényegében semmilyen Facebook-aktivitást nem generált. A net népe tehát nem mozdult rá az egyébként végtelenül hiteles és alapos bűnlajstromra. Úgyhogy azonnal tessék kinyomtatni a cikket, és kormányzati hirdetésként behúzni a megyei napilapokba.

válasz.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »