Az Ősök Napján fellép Kovács Nóri – “Nemzeti Értékdíjas” énekesnő

Az Ősök Napján fellép Kovács Nóri – “Nemzeti Értékdíjas” énekesnő

Kovács Nóri a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több mit tíz éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több, mint huszonöt lemezen közreműködött és nyolc szóló albuma jelent meg. A Magyar Kultúráért díjas művésznő augusztus 12-én ad koncertet az Ősök Napján.

A 2016-ban “Év énekesnője” díjat elnyert művésznőnek a népzenei gyökerei a nyolcvanas évekre nyúlnak vissza, számtalan válogatásalbumon énekelt népdalokat (Táncháztalálkozó, Táncház-Népzene, Új Élő Népzene)

Profi énekes pályája során megjelent többek között a Mondanék én valamit című népzenei album, amelyet a New Folk Sound külföldi zeneújság a 2006-os év legjobb 10 magyar népzenei albuma közé választott.

Kovács Nóri az Amerikai Egyesült Államoktól Moszkváig folyamatosan koncertezik, és kulturális összetartozásra igyekszik hangolni a helyi magyar közösségeket, nagy sikerrel. Rendszeresen jár Erdélybe népdalokat gyűjteni. Munkásságát a Magyar Állam a Népművészet Ifjú Mestere díjjal ismerte el. 2013-ban a Transilvanian Music Avards Folk kategóriájának győztese lett. 

Az énekesnő üzenete a zenéjéről:

“Stílusomban összetett szimbiózisban élnek a műfajok. Izgalmas a kísérletezés a tradicionális, és a populáris zene között. Modern hangzást kapnak a népdalok -igazodva a mai világzenei irányzatokhoz- s így könnyebben befogadható bármely korosztály számára.

A tradicionális hangzásvilág megtartását is fontosnak tartom, ezért a népzenei motívumaim tiszta forrásból táplálkoznak. Rendszeresen járom Erdély és más vidékek falvait, keresem és összegyűjtöm a még elevenen élő dallamokat, ezeket később beépítem a zenémbe, és egy mai műfajt alkotva teszem közkinccsé.”

Kovács Nórit kérdezte a kurultaj.hu:

– Nemrég tért haza Kazakisztánból, a Spirit of Astana zenei fesztiválról. Milyen érzés volt hazánkat képviselni a kazak fővárosban?

Felemelő érzés volt. Büszke voltam arra, hogy magyar vagyok és testvérnépeinkkel összeköt a közös múlt, a hasonló kultúra. Mivel először jártam Kazakisztánban, végig jártam a főváros kulturális helyeit és gazdag örökségük is lenyűgözött. Sok rokon vonást fedeztem fel és megtiszteltetés volt hazánkat képviselni.

– Mit jelent a művésznőnek a magyar ősiség, és ezt hogyan jeleníti meg zenéjében?

Számomra az ősiség a múlt tisztelete, és az ebből való merítkezés, megújulás. Több mint 20 éve foglalkozok népdalgyűjtéssel, így ez a kultúra már a véremmé vált, bennem csörgedezik, mint a tiszta forrás. Népzenei kincseinket beépítem saját repertoáromba és úgy dolgozom fel, hogy az befogadható legyen a mai generáció számára is. Hat évvel ezelőtt kezdtem el mélyebben foglalkozni ősi múltunkkal, sok ez irányú gyűjtést végeztem Erdélyben. Ennek a munkának a gyümölcse szimfonikus-népi operám: Nimród regéje, amelyben a szájhagyomány és regevilágunk nagy hangsúlyt kap.

– Hogyan került mélyebb kapcsolatba a magyar hagyományőrzéssel, a Kurultaj  Magyar Törzsi Gyűléssel, illetve az Ősök Napjával?

A hagyományőrzés világába egy kedves barátom vezetett be, így kerültem kapcsolatba a Keleti Gyepűvel, amelynek most már tiszteletbeli tagja vagyok. Ebben a közegben sok új ismeretségre, barátságra tettem szert. Ekkor figyeltem fel Bíró András  Zsolt munkásságára, akivel felvettem a kapcsolatot, és azóta már több projektben is közösen dolgoztunk. Segítette a kazakisztáni koncertem szervezését, valamint ő hívott meg az Ősök Napjára, amit ezúton is köszönök neki! A munka folytatódik, sok közös tervünk vár még megvalósításra.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »