Az Osztrák Néppárt győzött, a szociáldemokraták végeztek a második helyen

BÉCS. A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) gyõzött a szavazatok 30,5 százalékának megszerzésével az elõrehozott ausztriai parlamenti választásokon vasárnap az ORF televízió és a SORA közvélemény-kutató intézet hivatalos elõrejelzése szerint. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) között szoros volt a verseny a második helyért.

A szavazatok 49 százalékának összeszámlálása után készült elõrejelzés szerint a második helyen az eddigi ellenzéki, az ÖVP-tõl jobbra álló szabadságpárt áll a szavazatok 26,8 százalékával, míg szorosan a nyomában az eddigi nagykoalíciót vezetõ szociáldemokraták a voksok 26,2 százalékával. Ha ez az eredmény marad, az SPÖ-nek ez lesz az eddigi leggyengébb választási szereplése.

Az elõrejelzések azt valószínûsítik, hogy az ország új vezetõje, a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendõs Sebastian Kurz lesz, és Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd.

A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-bõl és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelõtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követõen írták ki az elõrehozott választásokat.

Az elõrejelzések szerint az ÖVP-nek 57, az FPÖ-nek 51, az SPÖ-nek 49 képviselõje lesz a 183 tagú parlamentben. Ez azt jelenti, hogy a néppártiak a jelenleginél 10-zel, a szabadságpártiak 11-gyel több képviselõvel rendelkeznek majd, míg a szociáldemokraták 3 képviselõi helyet elvesztettek.

A szociáldemokraták végeztek a második helyen

Részeredmények szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelõzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett. Az elsõ elõrejelzések még fordított eredményt mutattak.

A friss részeredmény a szavazatok 75,9 százalékának megszámlálásával alakult ki.

Hírdetés

A választást eszerint is az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg, 31,7 százalékkal.

Alexander van der Bellen államfõ az ORF televíziónak nyilatkozva jelezte, hogy már gratulált is az ÖVP-t vezetõ Sebastian Kurznak pártja gyõzelméhez.

Az elemzõk továbbra is  az ÖVP és az FPÖ közötti koalícióalakításra számítanak.

Szintén új fejlemény, hogy a jelek szerint a Zöldek mégsem jutottak be a parlamentbe, mert nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékos küszöböt. Az új parlament így minden bizonnyal ötpárti lesz. Vezetõjük, Ulrike Lunacek keserû kudarcnak, súlyos csalódásnak nevezte az eredményt. Emlékeztetett arra, hogy Európa-párti, erõs ellenzéki szerepre készültek.

A részvételi arány a nem hivatalos közlések szerint elérte a 80 százalékot.

Az elõzetes, nem hivatalos végeredmény késõ estére várható.

Mindhárom vezetõ párt elnöke elégedett a részeredményekkel

Sebastian Kurz, a választást biztosan megnyerõ Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetõje, a legvalószínûbb új kancellár bejelentette, hogy a gyõzelemmel járó felelõsséget "nagy alázattal" felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erõként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni.

Christian Kern leköszönõ kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az elõrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani – ez a választás elõtt gyenge eredmény esetére felmerült.
    
Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezetõ Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerõsítette, hogy az FPÖ nyitott a tárgyalásokra az elõtte végzett erõkkel. Az FPÖ közel 6 százalékot javított legutóbbi parlamenti választási szereplésén, és 26 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre várható.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »