Az űrből támadna Kína

Kína hiperszonikus fegyverrendszereket fejleszt a kelet-ázsiai országok, köztük Japán rakétavédelmi pajzsainak áttörésére – közölte vasárnap a kínai katonai ügyekre szakosodott Kanwa Defense Review című hadilap.

A kanadai székhelyű szaklap szerint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Hadászati Rakétaerői nemrég hiperszonikus fegyverrendszer fejlesztési programot indítottak Japán és Tajvan meglévő, illetve a Dél-Koreába telepíteni tervezett rakétavédelmi rendszerek tükrében.

A hiperszonikus fegyverek újgenerációs manőverező csapásmérő eszközök, amelyek egy ballisztikus rakétával indítva gyakorlatilag a földi atmoszféra széléig emelkednek és a hangsebesség mintegy tízszeresét érhetik el, ami jelentősen megnehezíti elfogásukat a jelenlegi rakétavédelmi rendszerekkel.

Hírdetés

Kína azonban nem az egyetlen ország, amely ilyen fegyvereket fejleszt, az Egyesült Államok és Oroszország is hasonló projekteken dolgozik. Szakértők szerint a kelet-ázsiai rakétavédelmi pajzsok hatástalanná válhatnak, amennyiben Kína fejlesztéseivel előrelépést ér el.

Japánban Patriot PAC-3 típusú rakétaelhárító föld-levegő ütegeket, illetve a haditengerészeti erőknél Aegis típusú ütegeket tartanak rendszerben. Tajvan szintén Patriot PAC-3 tart szolgálatban, míg Dél-Korea még az idén THAAD típusú rakétavédelmi komplexumot tervez telepíteni. A nagy magasságú, kis és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat megsemmisítő rendszer célja, hogy megvédje az országot az észak-koreai ballisztikus fegyverektől.

A Kanwa Defense Review szerint Peking Hadászati Rakétaerőin kívül egy állami vállalaton keresztül is elindította hiperszonikus fegyverek fejlesztését. A „089 Projekt” célja egy ilyen eszköz indítása nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával az amerikai rakétavédelem áttörésére.

Az amerikai sajtó szerint Kína az elmúlt években hét tesztet hajtott végre hiperszonikus fegyverrendszerekkel, amelyek közül hat sikeres volt. Bár Peking elismerte, hogy ilyen jellegű kísérleteket hajt végre, korábban nem volt ismert, hogy rövid hatótávolságú hiperszonikus fegyver fejlesztésbe fogott volna Kína kelet-ázsiai célpontok ellen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »