Az utolsó magyar királykoronázás kulisszatitkai – Így festett IV. Károly trónra lépése

Az utolsó magyar királykoronázás kulisszatitkai – Így festett IV. Károly trónra lépése

Összeállításunkban az utolsó magyar koronázással kapcsolatos, kevésbé ismert tények és a ceremónia külsőségeinek bemutatására törekszünk az esemény 101. évfordulóján.

Rossz ómenek és kihívások sora – Az előkészületek

Ahogy gróf Bánffy Miklós emlékirataiból megtudjuk, már IV. Károly – az “alig ismert fiatalember” – koronázásának szervezése is komor hangulatban telt. December 1-jén délelőtt került sor az előkészítő tanácskozásra a budai várban, ám a résztvevőket egy komoly szerencsétlenség nyugtalanította: a mai napig a legsúlyosabb hazai vasúti katasztrófának számító, 72 halálos áldozatot követelő herceghalmi baleset.

Az összegyűlt főrendek aggódtak, vajon van-e rokonuk, ismerősük a sérültek vagy a halottak között?

A szervezés során Bánffyra, mint díszlet- és kosztümtervezőre, illetve az állami színházak tapasztalt direktorára, a koronázás külsőségeinek megtervezése hárult, ami igen hálátlan kötelességnek bizonyult. A polihisztor erdélyi gróf így írt erről emlékirataiban:

“Rettenetes föladat volt. (…) Tehát mindössze huszonhat nap. Huszonhat nap, télen, fagyban, alig nyolcórányi napvilággal, háború idején, midőn csak olyan anyagokkal lehetett számolni, melyek valahol raktáron vannak, és csak azokkal a művészekkel, akik nincsenek valamelyik fronton.”

A művészeti albizottság vezetői

A koronázással kapcsolatos díszítő és műszaki munkálatokat az ünnepélyt rendező bizottság művészeti albizottsága vezette. Ennek elnöke gróf Bánffy Miklós, előadója Kertész K. Róbert miniszteri osztálytanácsos volt. A tervezési munka négy építészre: Györgyi Dénesre, Kós Károlyra, dr. Lechner Jenőre és Pogány Móricra hárult, de a munkálatokban számos más művész és iparos működött közre, a fizikai munka egy részét pedig orosz hadifoglyok végezték.

A legfőbb helyszín – A Mátyás-templom

Szablya János, kiváló művészeti írónk a Koronázás és művészet című tanulmányában leírja, hogy a legtöbb kritika épp a koronázás fő színhelyének, a Mátyás-templom belsejének kialakítását érte, mivel sokan nem értették, miért kellett átalakítani az eleve pompás belső teret a ceremónia kedvéért.

A fő szempont itt a vizualitás volt, így még ha idegenül is hatott a templom belsejében, ahhoz, hogy a több száz vendég lásson is valamit, lépcsőzetes tribünöket kellett építeni a templomhajókba, az eredeti padsorokat pedig el kellett bontani.

Ezen felül egységes, mégis erőt és királyi pompát sugárzó megjelenésre volt szükség, amihez a templom belsejét bíbor színbe öltöztették, melyhez kevésbé hangsúlyos, a vendégek díszruháihoz illő arany és fehér színű anyagokat is társítottak.

A bíbor díszítés szokatlan formában való elhelyezéséhez a fényviszonyok megfelelő kihasználása miatt is szükség volt az alapvetően nem túl világos belső térben.

“Látszólag igénytelen és mégis nagyon jól ható egységes díszítési motívumot teremtettek a művészek azzal is, hogy a bourbon-pármai liliomot, az apostoli keresztet és a régi Mária-zászlók láng-jelképét különféle változatokban alkalmazták”

– fogalmaz Szablya.

Egy katasztrofális előjel, amiről alig tudott valaki

Hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a rendezőknek, azt jól érzékelteti az alábbi érdekesség: a főoltár fölött palástszerűen elhelyezkedő sátorba rejtett, egyik négyezer égős díszlámpa a december 29-ei főpróbán felrobbant, üvegtörmelékkel szórva tele az oltárt.
 
Azért, hogy ez a nagy napon ne fordulhasson elő, sebtében egy csiszolt üveglapot készíttettek, mellyel lezárták az oltár fölötti részt. Ennek az üveglapnak meglehetősen vészjósló sorsa lett, amiről Bánffy így számol be:
 

“Egy dolog történt, amit a babona felkapott volna, de amelyről azt hiszem, alig tudott valaki. Az a hüvelykvastag üveglap, amely az oltár fölötti sátor világítását elzárta, a hőségtől kettérepedt, és alighogy a templom végleg kiürült, csapóbárd éllel lezuhant az oltárra.”

A leendő uralkodó nem könnyítette meg a szervezőbizottság dolgát, egyik kívánsága a templom környezetét is érintette:

  • kérésére le kellett venni az Oroszlános udvar bejárata fölötti, angyalos címert ábrázoló óriásdrapériát, mert attól tartott, hogy lova megijed tőle és megbokrosodik;
  • illetve a Mátyás-templom köré zömök kis falat kellett rögtönözni, mely mögé pár lépcsőfok volt elrejtve, hogy ezekről egyből pattanhasson föl a paripájára, és ne kelljen a tömeg előtt a kengyellel bajlódnia.
  • Rögös út az eskütételig – A vári környezet

    A Várnegyed akkori épületeinek elrendezése sem könnyítette meg a mesterek dolgát. Szablya János írásában kitér rá, miért nem tündökölhettek az eredeti elképzelések szerint az útvonalra álmodott díszítőelemek.

    A szűk terek új, ideiglenes ékei fehérre meszelt, nemzeti színű szalagokkal ellátott és fényfüzérekkel összekötött, címeres pilonok lettek volna, melyek tetején különféle szobrok kaptak volna helyet.

    Az idő rövidsége miatt azonban ezek részben nem készültek el, a koronázás napja előtt egyre rosszabbra forduló idő miatt pedig sokan aggódtak, hogy a szél a meglévő elemeket is a lovak útjába sodorhatja, és a megriadt állatok miatt tragédiába torkollna az ünnepség.

    Így végül a kőoszlopok csak a Szentháromság tér peremén, a Tárnok utcában és a koronázási menet útvonalának egy részén állhattak fel, a többi szakaszon fából készült zászlórudakat helyeztek ki. Az elkészült pilonok tetején a terveknek megfelelően lovas szobrok, illetve a Szent Koronát tartó alakok voltak láthatók.

    A rossz idő a házakról is sok díszt leparancsolt, de a Szentháromság téren és az útvonal főbb épületén így is maradhatott a pazar látványt nyújtó zászlódísz.

    A Szentháromság-szobor és a koronázási domb

    Pogány Móric szobrászmester ötlete volt, hogy a királyi eskü színhelyéül kiválasztott Szentháromság-szobrot barokkos emelvénnyel egészítsék ki, melyen a király, az egyházi méltóságok és a nádorhelyettesi pozíciót betöltő gróf Tisza István is jól láthatók lehettek a tömeg számára.

    Az emelvény terveit Pogány készítette el, a megfeszített tempóban folyó munka és végeredmény pedig Rákos Manó szobrász erőfeszítését és tehetségét dicsérik.

    A Szent György téren felállított koronázási dombot, mely a kardvágási ceremónia színhelyéül szolgát, Kós Károly tervezte. Az építmény formavilágában hasonlított az 1867-es elődjéhez, és a hagyománynak megfelelően halma az ország minden vármegyéjéből az ünnepélyre szállított földből állt.

    Egyházi kegytárgyak

    A koronázási ereklyék mellett számos egyház kegytárgy emelte a koronázás fényét, melyeket az esztergomi székesegyház kincstárából szállítottak az ünnepélyre, és amik szinte kivétel nélkül a történelmi magyar ötvös- és textilművészet kiváló példáit adták.

    Ezek közül is kiemelkedő volt a Csernoch János hercegprímás által használt, ezüstből készült és arannyal díszített, tradicionális magyar dekoratív elemeket – filigránt és a sodronyzománcot – felvonultató, szent Erzsébet, szent Imre, szent István és szent Margit domborműves mellszobrocskáival, illetve a főváros és a prímás zománcos címereivel ékesített pásztorbot.

    Ide tartozik a király előtt hordozott szentmeneti apostoli kereszt, és az esküt megpecsételő csókra nyújtott Szelepchényi-békefeszület (ennek neve onnan származik, hogy tövében Szelepchényi György hercegprímás címere látható – a szerk.).

    Valamint a koronázás során használt áldozati kehely is ezek közé sorolható.

    A modern magyar iparművészet dicsérete

    Nádai Pál A koronázás iparművészete című tanulmányában leszögezi, hogy az esemény esztétikája és formavilága inkább historikus jellegű volt, mely nem tükrözi híven a kor formavilágát, de azért így is akadnak olyan darabok az ünnepi dísztárgyak között, melyek aktuális módon ötvözik a klasszikust a modernnel.

    Ilyen darab a királynak felajánlott nemzeti nászajándékot tartalmazó láda, melyet maga Bánffy Miklós tervezett, díszítő angyalait és a koronáját pedig Telcs Ede, szobrász és éremművész formálta meg. A ládát a művészeti író szerint “konstruktív formák között lezárt mértéktartás” jellemzi.

    Nádai szerint a hazai textilművészet kiemelkedő alkotása volt a királyné díszruhája is, mely “a Mária Terézia korabeli magyar főrangú női viselet hímzéseinek szépségét” öntötte korszerű formába.

    Meg kell említeni a koronázásra készült hercegprímási díszkelyhet is, mely nemesfém szerkezetével, elefántcsont és drágakő berakásával a kor ötvösművészetének egyik legkiválóbb darabja.

    Nádai mégis úgy látja, hogy “amit a mai magyar művészet a múltak hagyományaiból és a magyar teremtőerő sajátos forrásaiból díszítő stílussá tudott formálni”, az leginkább Helbing Ferenc királyi hitleveléből, Falus Elek eskümintájából és Megyer-Meyer Antal székesfővárosi hódoló feliratából olvasható ki.

    A tanulmány a következő megállapítással zárul, melyet annak fényében, hogy milyen rövid idő alatt, milyen komoly nehézségeket kellett leküzdenie a szervezőknek, és ennek ellenére mégis milyen pompát tudtak kölcsönözni a trónra lépésnek, mi is teljes mértékben teszünk magunkévá:

    “Szigorú mértékkel, rideg tárgyilagossággal nézve is el lehet mondani, hogy ez a mi nemzedékünk, mely a szürke mindennapos élet ezerféle ipari munkája számára gondoskodik nemes formákról, akkor is megállja helyét, ha történeti ünnepség rendezőmunkájába kell illeszkednie. A nagy, szenvedélyes gesztusoknak nem úgy ura többé, mint azok az évszázadok, melyek királyi vigasságokat láttak, de meg tudja éreztetni fajának erőforrásait és kevély szépségeit.”

    Sajnálatos, hogy a koronázás rövidke örömét hamar feledtette, hogy a királyi pár rögtön a ceremónia után elhagyta Budapestet, a fővárost pedig ismét birtokába vette a háborús aggodalom és erőfeszítés, ami csak az olyan szóbeszédek terjedésének haznált, miszerint a király megakadt az eskü szövege közben, fején pedig ferdén állt/lötyögött a korona, annak már kevésbé, hogy az esemény Ferenc József koronázásához hasonló népünnepélyként vonuljon be a népi emlékezetbe.

    Források

    Gróf Bánffy Miklós: Az 1916-iki koronázás
    Maczó Ferenc: Az utolsó magyar királykoronázás
    Magyar Iparművészet – 20. évfolyam, 1-3. szám (1917.)


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »