Barcelonai főrabbi: Európa elveszett

A katalán fővárosban történt terrortámadásokat követően az ország fő rabbija, Meir Bar-Hen is elmondta a véleményét: szerinte a zsidó közösség sorsa megpecsételődött, a radikális iszlamisták térnyerése, valamint a hatóságok terrorral szembeni gyenge fellépése miatt.

Meir Bar-Hen a Zsidó Távirati Ügynökségnek (JTA) adott interjújában arra bátorította a gyülekezetét, hogy hagyják el Spanyolországot, amit még a csütörtöki és pénteki terrorcselekmények előtt az iszlám terrorizmus gócpontjának nyilvánított. A rabbi a gyülekezetnek azt mondta:

„Nem biztos, hogy örökké itt maradunk. Arra biztatom önöket, hogy hagyják el Spanyolországot. Mert ez a hely elvész. Ne ismételjék meg a venezuelai és az algériai zsidók hibáját. Cselekedjenek, mielőtt még nem késő…”

Bar-Hen szerint a probléma egyik része, hogy nagy teret nyert a muszlim közösség, sokan közülük pedig radikális nézeteket vallanak. Figyelmeztetett, hogy ezektől az emberektől nagyon nehéz megszabadulni, mivel a közösségük csak egyre erősebb lesz. Ez pedig egész Európára vonatkozik. „Európa elveszett„ – tette hozzá.

A rabbi azt is kiemelte, hogy a hatóságok és néhány politikus vonakodik szembenézni az Iszlám Állammal, valamint szerinte nem értik a terrorizmus természetét sem. Ennek alátámasztására emlékeztetett, hogy a helyi kormány áprilisban beutazási vízumot biztosított egy könyvfesztiválra Leila Khaled-nek, akit a terrorizmus vádjával egyszer már elítéltek.

A könyvvásár szervezői Khaled plakátokkal ragasztották tele a várost, de sokan a látogatás betiltását követelték Bar-Hen rabbi felidézte, hogy a látogatás megtiltását elutasította Ada Colau Ballano, Barcelona szélsőbaloldali polgármestere, ráadásul olyan határozatot is elfogadott a közgyűlés, ami elítéli Izraelt a „nemzetközi törvények megsértése” miatt.

Pénteken Colau Ballano ezt írta a Facebookon: “Barcelona a béke városa. A terror nem akadályozhatja meg, hogy azok legyünk, akik vagyunk: a világ felé nyitott bátor város.” Ballano szolidaritási felvonulásra szólított fel.

Angel Mas, az ACOM Izrael-barát szervezet vezetője, aki annak idején tiltakozott a terrorista Khaled látogatása ellen, „kész cinizmusnak” nevezte a szélsőbaloldali polgármester terrorizmus elleni mostani fellépését annak tükrében, hogy az nemrég Khaled és „a terrorizmust támogató egyéb személyek védelmében” lépett fel.

Bar-Hen rabbi azt nyilatkozta, hogy nem szándékozik részt venni a felvonuláson. A biztonsági emberek azt tanácsolták, kerülje a nyilvános helyeket, mert külseje feltűnően zsidós.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »