Bayer Zsolt: Felírják

És egyébként ezek tényleg nem értik, miképpen lehetséges, hogy még a neonácik is népszerűbbek lesznek náluk. Nem értik, és nem is fogják megérteni

Elég nagy sikert aratott a szerkesztőségben a hír, amelyet a HVG röpített világgá, és amely így hangzik:

„A németországi Zöld Párt egyik szóvivője azt mondta, hogy a beteg és rokkant emberek visszakérhetnék az igénybevett szexuális szolgáltatások árának egy részét. A javaslat a BBC beszámolója szerint abból indul ki, hogy az idősotthonokban egyre gyakoribb a prostituáltak megjelenése, akik jótékony hatással vannak a rászorulók egészségére.

A terv szerint ezért a kedvezmény igénybevételéhez orvosi igazolást kellene bemutatni a szexuális szolgáltatás jótékony hatásáról, és azt is bizonyítani kellene, hogy a páciens nem tudja kifizetni az ellenértékét.”

Ne mondják nekem, hogy nem csodálatos! Ne akarják elhitetni, hogy amikor annak idején a szabadságról álmodoztak, nem erről álmodoztak!

Igen, ez már majdnem a szabadság legfelső foka. Rászorulok, jön a kurva, kifizetem, aztán a lét visszaigénylem az államtól. S ehhez semmi másra nincs szükség, mint hogy igazoljam, jót tesz nekem a szex, továbbá, hogy nincs rá pénzem.

Nagyon nehéz lesz olyan embert találni, aki ezt a kettőt nem tudja majd igazolni.

Persze, a finomhangolás még hátravan.

Mert itt van például ez az 1950-es New York-i egyezmény az emberkereskedelemről és a prostitúcióról, és ez az egyezmény nem kifejezetten pártolja, hogy receptre kaphassunk kurvát a jó egészség végett. Sőt, a New York-i egyezmény azt mondja, hogy a prostitúció „az emberi személy méltóságával és értékével összeegyeztethetetlen, és veszélyezteti az egyén, a család és a társadalom jólétét”.

Persze vegyük figyelembe, hogy ezt az egyezményt még a sötét 1950-ben írták alá, amikor még a fenséges Nyugatnak sem volt fogalma a szabadság teljességéről, és az 1968-as „Nagy Generáció” is rövidgatyában kergette a csattogós lepkéjét.

Hírdetés

Most már más a helyzet.

Úgyhogy a prostik végre bejárhatnak az idősotthonokba, és az állam majd csengeti a lét.

Nem árt persze adni a látszatra. Ha már itt van ez a New York-i egyezmény, ez a kőkorszaki, akadékoskodó, szőrszálhasogató marhaság, akkor tegyünk úgy, mintha a kurvák nem is kurvák lennének, hanem például nővérek. Fluffer nővérek és bevégző nővérek. Sokkal jobban hangzik majd, és a szabadságon sem esik csorba. Ez a szép új világ úgyis ebben a legjobb, a látszatok fenntartásában, a képmutatásban. Ezért szűnt meg például a titkárnő mint fogalom, és ezért nevezik Jucikát, aki továbbra is a kávét főzi manapság managerasszisztensnek. A culáger pedig hamarosan átlényegül „átviteltechnikussá”, a tróger pedig eztán franciásan „trozsőrnek” ejtendő, vagy 444-es és narancsos újságírónak.

Amúgy pedig, mivel a szabadságot állandóan tágítani kell, ideje elindítani mozgalmunkat, hogy államilag finanszírozott kurva (nővér) ne csak az idősotthonokba járjon, hanem az iskolákba és a munkahelyekre is. Ugyanis mindennél jobban gyűlöljük a diszkriminációt. És, ismételjük, egy frankó ingyenkufirc kifejezetten jót tesz a diákok és a középkorú, öntudatos, -dolgozó és szabadságra vágyó tömegeknek is. És ha kérhetnénk, ezentúl írja fel a legközelebbi doktor úr receptre azokat a kolleginákat is, akiknek a fényképét és nevét bemutatjuk. Hogy csak oda kelljen szólni a folyosón, miszerint „Manyika drága! Maga fel van írva nekem!”.

Amúgy a németek Zöld Pártja még nem a szabadság legfelső foka.

Ne felejtsük el, néhány hónappal ezelőtt a svéd liberális párt ifjúsági tagozata azt a törvényjavaslatot nyújtotta be a parlamentnek, hogy legalizálják a nekrofíliát és a testvérek közötti szexet. Hiszen felnőttek vagyunk, vagy mi, csak el tudjuk dönteni, mi a jó nekünk!

A svéd parlament egyelőre nem legalizálta hulladugást.

Ebből is látszik, van még hová fejlődni.

Még messze vagyunk a szabadság legfelső fokától.

És egyébként ezek tényleg nem értik, miképpen lehetséges, hogy még a neonácik is népszerűbbek lesznek náluk. Nem értik, és nem is fogják megérteni.

Mert nem marad rá idejük.

Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »