Bayer Zsolt: Kirgiz bíró csalt el Lőrincz bronzérmét

A kötöttfogású birkózók második bronzmeccsén küzdött Lőrincz Viktor a német színekben induló törökkel, Denis Kudlával.

Bár a mérkőzést Lőrincz Viktor megnyerte, a bíró elvette tőle a bronzérmet. Ilyen nyilvánvaló becstelenségnek, aljasságnak, nyílt csalásnak kell legyen valami oka. Erre még visszatérek. Előbb lássuk a tényeket:

Már az nyílt csalás volt, ahogy a szőnyegelnök két ponthoz juttatta a törököt, mondván, Lőrincz szabálytalanul fogott vissza. Ugyan már! Ezt követően Lőrincz akcióból egyenlített, ami a mai birkózásban önmagában kuriózum, ráadásul a magyar fiú még a challenget is visszautasította! Végig Lőrincz birkózott, ment előre, küzdött, a török kapott is egy büntetőpontot passzivitásért, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. És ekkor, 30 (!) másodperccel a vége előtt, a mindvégig támadó magyart a kirgiz faszszopó geci megintette passzivitásért, és ezzel az egész mérkőzés során semmit sem csináló török megnyerte a mérkőzést.

Ezt követően a kirgiz leírhatatlan műsort rendezett a csarnokban (Naná! Micsoda öröm lehet igaztalanul, gyengébbként győzni!),  felmászott a lelátóra az övéihez, akik mindjárt meg is ajándékozták egy zászlóval. De micsoda zászlóval! Ilyet én még soha nem láttam. Első ránézésre német zászló volt, de a közepén ott virított a török félhold. Azzal parádézott a német színekben induló török, ilyen zászlókkal parádéztak a lelátón tomboló övéi is…

És akkor most szögezzük le: Ez így nem sport! Ez így csalás, becstelenség, bármi is volt a háttérben. Négy év emberfeletti munkáját tette tönkre egy szemét, becstelen, kirgiz geci! És ne felejtsük el: Ugyanígy vették el a cselgáncsozó Bor Barnától a lehetőséget, hogy a nyolc közé jusson. Ott is egy szemét bíró döntötte el, ki győzzön…

Nem hiszem el, hogy ezek ellen a rohadékok ellen nem tenni valamit.

(U.i.: És akkor csak felvetésként jegyzem meg a végén: A törökök 98 %-a a muszlim szunnita ágához tartozik. A wikipedia szerint pedig a kirgizek szintúgy szunniták. Nem állítom, mert nem állíthatom, hogy ennek a vallási hovatartozásnak bármi köze is van a bírói csaláshoz, de azért elgondolkodtam rajta…)

(U.i.2.: Az immáron hivatalosan is Soros György valagában lakó 444 portál üdvöskéje, a Bede Márton fedőnevű soros-ügynök és szarjankó az eset kapcsán a Magyar Birkózó Szövetséget ekézi, amiért azok merészeltek a facebookon hozzászólni az orbitális csaláshoz. Íme, Bede műve, betű híven, az örökkévalóság számára:

Hírdetés

„A birkózószövetség szerint Lőrincz Viktort „tönkre tették” Rióban

Miután egy valóban véleményes, vitatható bírói döntésekkel teli bronzmeccsen Lőrincz Viktor kikapott a német Kudlától, a Magyar Birkózó Szövetség, vagy legalábbis aki a Facebookjukat kezeli, úgy nekiment a bíróknak, hogy azért kötöttfogásban technikai tus járna:

Itt a teljes szöveg az örökkévalóságnak:

„RIO2016 – LŐRINCZ VIKTOR OLIMPIAI ÖTÖDIK!

Ilyen nem létezik… Lőrincz Viktort szó szerint megveretik a német Denis Kudlával a riói olimpia kötöttfogású 85 kilogrammos bronzmérkőzésén. Ez felfoghatatlan!

A 22 éves német szinte egy lépést nem tett előre a szőnyegen, ellenben Viktorral, aki hatalmas iramot diktált végig, még is őt küldték le térdelő helyzetbe elsőként. Remekül védekezett, a német nem tudta megemelni, a szőnyegbíró állást is rendelt el, ám ekkor a pontozóbíró intést mutatott mondván, hogy Viktor szabálytalanul védekezett. Tanácskozás után 2-0-ra vezetett a német. Jött a második menet, Lőrincz brutálisan neki ugrott a németnek, és két pontért levitte, majd sikerült megintetnie, 3-2-re átvette a vezetést és nem áll meg!!! NEM ÁLLT MEG!

A bírók ezt semmibe vették, 5 perc 26 másodpercnél (!!!!!!!!!!!!) megintették Viktort, és 3-3-al a német győzött (mivel Lőrincz Viktornak volt egy szabálytalanságért kapott intése).

Ez egyszerűen hihetetlen…. Lőrincz Viktort tönkre tették a bírók Rióban!” )

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »