Bencsik András: Pardon, ez már háború

Miközben tart a riói olimpia, Nyugat-Európából rémisztő hírek szivárognak: Franciaországban újra felállítják és felfegyverzik az 1789-ben létrejött, majd 1872-ben megszüntetett nemzeti gárdát.

De kik ellen? Hát ez az.

A francia hadsereg tartalékosainak a létszámát 40 ezerre emelnék pár év alatt a mostani 28 ezerről, és hasonlóra készülnek a csendőrségnél is. Francois Hollande elnök azt is bejelentette, hogy 40 évre emelik az eddigi 30 éves felső korhatárt a tartalékos csendőröknél. Ezeket is figyelembe véve a Le Monde szerint akár 200 ezer tagja is lehet a létrehozandó fegyveres nemzeti gárdának.

Angela Merkel német kancellár pedig kilencpontos terrorellenes csomagot terjesztett elő. Az intézkedések között szerepel a német fegyvertartási törvények szigorítása és vészhelyzetben a német hadsereg, a Bundeswehr bevetése országon belül. A berlini szövetségi belügyminisztériumban készült előterjesztés szerint ugyanis komoly támadási felületeket kínál a modern infrastruktúra sérülékenysége és az erőforrás-függőség. A tervek szerint ezért országszerte 140 állomáson 90 napra elegendő kőolajat és benzint fognak felhalmozni. Megvizsgálják továbbá, hogy a tartományok mellett a szövetségi kormány is felhalmozzon-e stratégiai élelmiszer-tartalékot. Ellenőrzik a himlő elleni oltóanyag- és az antibiotikum-készletet, illetve a lakosság által használható vegyvédelmi ruházat és gázmaszkok állapotát.

Hírdetés

Hűha! Itt az ellenség? De hogyhogy nem látjuk?

Földi László szerint már rég itt van. És azért nem látjuk, mert még nem mozdult meg. Mert még nem az Iszlám Állam katonái támadnak Európára, akik még most is özönlenek ide, mivel az EU a mai napig nem zárta le határait. Ők egy következő szakaszban, sokkal szervezettebben, durvábban és komolyabb sokkot okozva fognak akcióba lépni, mondta a Magyar Rádió 180 perc című műsorában a polgári titkosszolgálatok volt műveleti igazgatója. Közölte azt is, az utóbbi napok, hetek merényleteiben iszlám gyökerű emberek a frusztráltságukat, kivetettségüket élik meg aktív módon, a terrorszervezet propagandájának hatására. Ők azonban nem a terrorszervezet katonái, nem kapnak tőle parancsot, hogy papokat vagy rend­őröket támadjanak.

Már tart a háború, mondta Földi László. Ennek a különös, önkéntesek által indított háborúnak a célja az ellenséges hátország stabilitásának megbolygatása. Ennek következtében már nemcsak az Európában élő frusztrált, második és harmadik generációs bevándorló gyökerű emberek követnek el támadásokat „elborult aggyal”, hanem az idecsalt, becsapott emberek tömege is radikalizálódik egy idő után, amikor kiderül, hogy még Németország sem az a Kánaán, amit ígértek nekik, és saját szűkebb környezetüket próbálják majd támadni, hogy kiéljék a frusztráltságból, csalódottságból adódó agressziójukat. Ez ellen pedig gyakorlatilag nem lehet majd védekezni, mondta a szakértő a Kossuth Rádió műsorában.

De mindez semmi. Az igazi háború akkor tör majd ki, amikor az Iszlám Állam katonái lépnek akcióba. És akkor majd hiába zárja le az EU a határokat, hiszen az ellenség itt lesz, a határokon belül. Nem merik bevallani, de erre készülnek Franciaországban és Németországban, ezért szervezkednek és fegyverkeznek. Ennyit a magyar népszavazás fontosságáról.

Bencsik András – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »