„Bérgyilkost kellene fogadniuk” – Escobar testvére üzent a Netflixnek

„Bérgyilkost kellene fogadniuk” – Escobar testvére üzent a Netflixnek

Nemrég sokkolt a hír, hogy a hírhedt kolumbiai drogbáróról, Pablo Escobarról, családjáról és a kartelléről szóló Narcos című amerikai sorozat egyik, a helyszínek után kutató, azokat kiválasztó, feltérképező stábtagja, Carlos Muñoz Portal véres leszámolás áldozata lett Mexikóban. A többek között olyan produkciókban, mint a James Bond Spectre című része, vagy a Sicario, a Halálos iramban, illetve az Apocalypto is dolgozó 37 éves férfi autóját és holttestét San Bartolomé Actopan mellett találták meg. Az ország legnépesebb, a fővárostól nem messze található régiójában egyébként a statisztikák szerint az egyik legmagasabb a gyilkosságok száma, állítólag csak júliusban 182 eset történt.

Hírdetés

Carlos Muñoz Portal meggyilkolását nem hagyta szó nélkül Escobar hetvenéves bátyja, Roberto sem. Az amerikai The Hollywood Reporter filmes szaklapban ugyanis ismét keményen odaszólt a Narcost gyártó internetes szolgáltatónak. „Ez az én vidékem, mondtam már a Netflixnek, veszélyes errefelé, főleg a mi engedélyünk nélkül” – üzent a Medellín Cartel egykori könyvelőjeként és a bérgyilkosainak vezetőjeként is ismert Roberto. Azt is hozzátette, az amerikai stúdiónak változtatnia kellene a biztonsági protokollján, hogy meg tudja védeni a stábtagokat, amire jelenleg szemmel láthatóan képtelen. Escobar szerint a Netflixnek bérgyilkosokat kellene fogadnia.

Roberto Escobart még 1993-ban fogták el, a börtönben egy levélbomba részlegesen megvakította és megsüketítette, majd tíz év után szabadult. A hírhedt drogbáró testvére a sorozat miatt már korábban is kritizálta az amerikai vállalatot, s saját céget alapított, amely tavaly 1 milliárd dollárt követelt a Netflixtől azért, mert az ő hozzájárulása nélkül dolgozta fel a történteket. Most egyébként óva intette az amerikaiakat attól, hogy Mexikóban vagy Kolumbiában forgassák tovább a sorozatot.

A Netflix közben közleményt adott ki Muñoz halála miatt, aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban és részvétét nyilvánította munkatársuk családjának. Mint írták, a gyilkosság körülményei még mindig tisztázatlanok, a helyi hatóságok továbbra is vizsgálódnak az ügyben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »