Betiltja-e a Fidesz a Jobbikot?

Betiltja-e a Fidesz a Jobbikot?

A fideszes Alapjogokért Központ szerint akár be is tilthatják a Jobbikot, mivel a volt fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Állami Számvevőszék szerint a párt nem működik együtt a hatósággal, ezért az a volt fideszes országgyűlési képviselő által vezetett, a Kúria szerint is fideszesnek nevezhető Ügyészséghez fordult.

Eközben a Fidesz a saját pocsolyájában hempergő MSZP-nek nyújt mentőövet, és megpróbálva a lehetetlent, egy komoly, a kormányzó pártra veszélyes erőként bemutatva a totális szétesésben lévő szocialistákat.

A két hír összefügg.

„A Jobbik számára a lét a tét, mivel a legvégső esetben, ha súlyos jogsértést tapasztal az ügyészség, benyújthatja a megszüntetésre irányuló keresetet a bíróságnak.”

– mondta az adónkból fenntartott fideszes propagandacsatornává züllesztett köztévében a Fidesz pártalapítványa által fenntartott fideszes Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Tesztelnek

Az illető úriember nem véletlenül mondta ezt, nemcsak elszólta magát, ő bizony nagyon is tudatosan dobta be az ötletet. Ugyanis az egész, úgynevezett vizsgálat egyértelműen a Fidesz támadása, erről itt és itt tételesen írtunk is.

Nincs is ezen semmi meglepő, a kormánypárt 2010 óta mindent megtett azért, hogy az állami intézményeket becsatornázza magához, ahogyan csak első látásra meglepő, hogy a Fidesz nyíltan antidemokratikus, és csak a közép-afrikai országok fejlett közéletébe illő ötletekkel bombázza meg a közvéleményt hat hónappal a választások előtt.

Hírdetés

Ugyanis jelenleg tesztelnek. Tesztelik a másfél milliós táborukat, hogyan reagálnak egy már nyíltan diktatórikus ötletre.

A hatalom szempontjából ez persze érthető. A Jobbik ugyanis az utóbbi években a NER számára rendkívül veszélyes mozgást mutatva egyértelműen „túlnőtte” magát, nemcsak a legesélyesebb kihívóvá vált, de sikeresen túllépve saját árnyékán képes volt egyre több kormányváltó szavazót megszólítani. Ezzel párhuzamosan a szocialisták mindent megtettek, hogy leszalámizzák magukat, el is érték, hogy támogatottságuk a rendszerváltás idején mutatott mélységekbe essen.

És ez az a pont, amikor a Fidesz kénytelen belenyúlni, még akkor is, ha az eszköz büdös, mocskos, gyomorforgató. Mert csak ez maradt nekik.

Nem volt elég a buzizás, nem volt elég nemlétező jobbikos alapszervezetek feloszlatásáról szóló kamuhírek írogatása, nem volt elég nem létező törésvonalakat haluzni, nem volt elég a közpénzből fenntartott hírhamisító gyárak futószalagon gyártott hazugságai, és nem voltak már elengedőek az ideküldött „csalódott jobbikosok” armadája sem, akik valami különös véletlen folytán mindig ugyanazt mondták mindenről.

Tehát nem volt elég az elhallgatás és nem volt elég a mocskolódás és nem elég már Soros sem a saját tábor összetartására. 

Keményebbet kell lépni, jelezni kell, nem engedjük ki a hatalmat a kezünkből, akárhogy is ugráltok. És persze jelezni kellett a saját tábornak is, bármire képesek vagyunk a hatalomért, a kérdés az, 

Ti mennyit tesztek meg a Mi hatalmunkért…

Mert még a végén kevés lesz másfél millió ember a kétharmadhoz egy 10 milliós országban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »